3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ahelyett, hogy kvótát vezetnének be, Szaúd-Arábia növelte az olajkitemelését.

A különböző nemzetközi energetikai szervezetek adatait összegző, 2001-ben létrehozott Joint Oil Data Initiative (JODI) azt közölte vasárnap a honapján, hogy az októberi szaúdi olajkivitel napi 7,364 millió hordó volt. Ez napi 253 ezer hordóval múlta felül a szeptemberi szintet. Eközben a szaúdi olajtermelés napi 10,276 millió hordóra bővült októberben az előző havi 10,226 millió hordóról. A szaúdi olajtermelési és exportadatok azért fontosak, mert az ország az OPEC legnagyobb olajtermelője, az olajkartell pedig a világ olajtermelésének csaknem harmadát adja.

Arról, hogy az alacsony olajár ellenére miként biztosítja be magát Szaúd-Arábia a jövőben, itt írtunk bővebben.

Nem változtatnak

Az olaj ára a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) december 4-i fél éves bécsi tanácskozása óta szinte minden egyes kereskedési napon csökkent. A tanácskozáson nem született megállapodás a szervezet termelési kvótájáról, így a korábbi, napi 30 millió hordós küszöbérték maradt érvényben.
Pénteken az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 36,88 dolláron zárt, két héttel korábban, az OPEC ülésének napján 43 dolláron fejezte be a napot.

Az OPEC tavaly nyár óta az olajár szabályozása helyett világpiaci részesedésének megvédését helyezte termelési politikája előterébe. A cél a magas költséggel termelő új források, például az amerikai palaolaj kiszorítása a világpiacról. A jelenlegi világpiaci túlkínálat a jövő év elejétől az iráni export visszatérésével csak tovább súlyosbodhat. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) nemrég ismertetett előrejelzése szerint a túlkínálat jövőre még nagyobb nyomás alá helyezi majd a világpiaci árakat.

Hova tovább?

A BMI Research kutatóintézet számításai szerint Irán felhalmozott készleteinek értékesítése mellett a szankciók feloldása után napi 700 ezer hordó olaj egyenértékkel lesz képes növelni nyersolaj és szénhidrogén kondenzátum termelését 2016 végéig, ami teljes egészében exportra kerül majd. Teherán most decemberben 1,26 millió hordó kőolajat fog exportálni a már megkötött üzletek alapján.

A Morgan Stanley múlt héten ismertetett előrejelzése szerint az OPEC termelése jövőre napi egymillió hordóval emelkedik majd szinte kizárólag Irán, Irak és Szaúd-Arábia többlettermelésének köszönhetően. Az irániak árellenállóságát jelzi iráni Central Oil Fields Company vezérigazgatójának az a kijelentése, miszerint az országban hordónként 1,0-1,5 dolláros költséggel hozzák felszínre a nyersolajat, az iráni olaj tehát bármilyen világpiaci ár mellett versenyképes tud maradni.

Az OPEC december 23-án ismerteti a Globális Olajpiaci Kilátások jelentését, amelynek néhány részletét már most ismertették. A jelentés összeállítói szerint sokáig kell várni, amíg ismét 100 dollár lesz a kőolaj hordónkénti ára. Az OPEC szerint a 2020. évi 70 dollár fölött ár 2040-ben még mindig csak 95 dollár lesz. Az OPEC azzal számol továbbá, hogy a szervezet napi olajtermelése 40,7 millió hordó lesz 2040-re.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41420 41400 41760 -1,03% 41420 41450 782 306 550 HUF 2026-11-03 09:15:37
MOL 4968 4942 4974 +0,36% 4944 4968 54 310 134 HUF 2026-11-03 09:13:32
MTELEKOM 2878 2860 2882 +0,07% 2862 2880 51 080 146 HUF 2026-11-03 09:15:53
RICHTER 12910 12840 13000 -0,69% 12920 12950 62 107 890 HUF 2026-11-03 09:14:57
OPUS 194 190 194 +1,46% 192 196 706 412 HUF 2026-11-03 09:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG