3p
Volt is ma kereskedés, meg nem is, miután főleg az angolszász tőzsdék tartottak zárva, de néhány távol-keleti is, és nem volt üzletkötés nyersanyagokra sem. Az európai részvények szépen emelkedtek, a BUX is felfelé tartott. A Mol ment a legjobban, de éves csúcsán van a Magyar Telekom is és stabilan 310 forint alatt az euró.

Hétfőn nem volt kereskedés Nagy-Britanniában és Amerikában, Japánban és Kínában, valamint például Svájcban vagy Bukarestben. Nem jegyeztek árat a főbb nyersanyagokra sem. Ahol azonban kinyitottak a részvénykereskedők, ott eléggé pozitív volt a hangulat. Így a német DAX index egy százalékkal emelkedett, a francia CAC 0,4, az EuroStoxx 50 és Stoxx 600 indexek fél-fél százalékkal mentek fel.

A milánói index 1,7 százalékos emelkedése egyes bankoknak és a Fiatnak köszönhető. Az autógyárak részvényei Németországban is jól mentek, a Volkswagen 3,3 százalékkal drágult, vélhetően az USA-ban folyó peren kívüli tárgyalásokról szóló hírek miatt.

Újabb csúcson a BUX index

Itthon a BUX index megint rekordot tudott dönteni 32 099 ponton, 0,3 százalékos emelkedés mellett. Részben a Mol 1,1 százalékos emelkedésének és 20 860 forintos új éves csúcsának volt ez köszönhető, részben a Magyar Telekomnak, amely 502 forinton ért új éves csúcsra, de volt 504 is nap közben. Az OTP egyetlen forinttal 8399-re esett, a Richter ,03 százalékkal 6191-re süllyedt.

Az euró/forint 309 és 310 között ingadozott, este 309,40 volt, a tavalyi záróárfolyamnál 45 fillérrel több. A dollár mintegy fél százalékkal erősödött, az euró 0,0470 dollár volt. A hétvégi merénylet után ismét gyengült a török líra. Az árupiacok ma zárva Londonban és az USA-ban is, az európai olajipari részvények azonban emelkedtek, ez talán az olajárra is enyhén pozitív jel.

Az adó miatt nem adtak a jenkik?

A Concorde Trading blogja szerint a piacot két rövid távú kérdés foglalkoztatja: jönnek-e a tavaly év elejéhez hasonló negatív impulzusok Kínából, illetve „lesznek-e eladók az amerikai részvényekben az új év elején”. Idén ugyanis a tervek szerint jóval kisebb lesz az árfolyamnyereség adókulcsa, egyes elméletek szerint emiatt vártak ki az eladók az év végén.

A bitcoin nevű számítógépes deviza 2013 vége óta először elérte az 1000 dollárt, amit főleg Kínával magyaráznak. Ott sokan a jüan gyengülésétől, a Kínából történő tőkekiáramlástól tartanak. Vannak, így a Business Insider, akik a kínai bitcoin-tőzsdék decemberben hirtelen nagyon megugrott forgalmából vonják le a következtetést, hogy megint Kínát kell keresni a bitcoin-száguldás miatt.

Megfelelőek a menedzserindexek

Az Erste Befektetési szerint az előző havi 54,3-as érték után 55,6 pontra emelkedett a német feldolgozóipari beszerzési menedzser index december hónapban, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal. Folytatódott a márciusban kezdődött emelkedő trend, az index értéke ezzel 2014 januárja óta nem látott szintre emelkedett. Az eurozónás feldolgozóipari beszerzési menedzser index decemberre 54,9 pont lett az előző havi 53,7 pont után, ez is egybecseng az elemzői várakozásokkal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG