2p
Eladósorba kerülhet a harmadik legnagyobb magyar kúthálózat. A hírek szerint a tenderen a Mol egyik legnagyobb régiós versenytársa, a PKN Orlen is indulna egyik leánycégével

Az olasz Eni eladná a harmadik legnagyobb hazai benzinkúthálózatnak számító Agipot - tudta meg a Népszabadság. Az esélyes érdeklődők között van a Mol, valamint - elég nagy meglepetésre - a lengyel PKN Orlen tulajdonában lévő cseh Unipetrol. Győzelmével a nála is nagyobb, igazán komoly közép-európai vetélytárs vethetné meg a lábát a Mol-birodalom központjában. (A Forbes magazin idei Global 2000-es listája szerint a világon a hétmilliárd dollár értékű PKN Orlen az 1217., az ötmilliárd dolláros Mol pedig az 1282. legnagyobb vállalat.)

A térségben több kútláncot is felvásárló azerbajdzsáni állami Socar állítólag szintén felbukkant az ügylet körül, de sikerének nincs jele. A jelenleg 74 Lukoil márkájú kutat üzemeltető Normbenz szintén pályázott a hazai Agipokra - erősítette meg Fazakas Imre, a kúttársaság áttételes résztulajdonosa. A második körbe ők azonban már nem jutottak be.

A lap megkeresésére sem az Eni, sem a PKN Orlen, sem az Unipetrol székhelye nem reagált még. Sajtóértesüléseket nem kommentálunk - reagált a Mol, ám a lap szerint a válaszhoz fűzött meglehetősen részletes piaci elemzésük viszont megerősítésnek hat. E szerint kiskereskedelmi terveik egyértelműek és világosak: terjeszkedni kell a térségben, fejleszteni a már meglévő kutakat és emelni szolgáltatásaik színvonalát. Ebbe illeszkedik az elmúlt két évben végrehajtott felvásárlási sorozatuk is - amelynek eredményeként a Mol-csoport immár közel kétezer töltőállomást működtet Közép-Európában -, valamint a nyár elején indított Fresh Corner nevű kútüzletprogram.

A 180 magyarországi Agip-kút közel felét kitevő franchise- egységek tulajdonviszonyait az ügylet közvetlenül nem érinti.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38870 38530 39470 -2,09% 38870 38880 13 191 820 760 HUF 2026-04-09 14:34:29
MOL 3968 3960 4000 -0,75% 3966 3968 543 174 078 HUF 2026-04-09 14:32:58
MTELEKOM 2228 2216 2242 -0,18% 2222 2228 1 029 085 312 HUF 2026-04-09 14:32:58
RICHTER 12310 12300 12580 -2,22% 12300 12320 1 542 022 960 HUF 2026-04-09 14:34:08
OPUS 435 426 441 -2,90% 432 434 119 240 716 HUF 2026-04-09 14:27:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG