1p
Bizonytalan jövőt jósol az OTP részvényekre, és a magyar állampapírokra az Erste Befektetési Zrt. Az elemzők szerint sok múlik a jövő évi költségvetés hiteles korrekcióján, az OTP eredménye a következő két évben várhatóan romlani fog.

Az Erste elemzői szerint a 2750 forintos szint lesz a határvonal az OTP árfolyamában. A részletes technikai elemzés szerint ennek a szintnek az áttörésével nyílhat jelentős út lefelé a részvény árában. Ugyanakkor pozitív forgatókönyv esetén a 3400 és 3700 forintos lokális maximumok jelentenek ellenállást.

Az Erste Befektetési Zrt. elemzése szerint az OTP 7,2-es előremutató P/E (részvényár/egy részvényre jutó eredmény) rátán forog. Ha a 2012-es, 2013-as várakozásokat nézzük akkor viszont 5,8 és 4,3 P/E rátán. Pedig az eredmény előrejelzések elsősorban ezekre az évekre nézve romlottak jelentősen, hiszen mind a két év tekintetében, nagyjából 300-300 Ft-tal csökkentették az előrejelzéseiket. Így az idei 116 milliárd forintos nettó eredmény után, jövőre 144 milliárd forintot azután pedig 189 milliárd forintot vár a piac. Az utóbbi már a 2006-os eredmény környékén lenne. A 116 milliárdos idei várakozás azt jelenti, hogy a negyedik negyedévre a piac 7 milliárd forintos eredményt vár. Az elemzők szerint, ha az eredményvárakozásokat nézzük, akkor az OTP olcsónak mondható.

Az elemzés kitér a 10 éves állampapírok hozamára is. Az elemzők szerint növekednek a kockázatok, és ez a német-magyar 10 éves hozamkülönbözetben is meglátszik. Majdnem 7%-ra szaladt az értéke, a magyar recessziós félelmek és a költségvetési bizonytalanságok miatt. Az elemzők szerint ugyanakkor kellően nagy tartalékkal rendelkezik a költségvetés, ráadásul várhatóan 100-150 milliárd forintos kiigazítást fog alkalmazni a kormány. Az Erste elemzői szerint ha végre korrekt költségvetésünk lesz, és január végére megegyezünk az IMF-fel egy 15-20 milliárd eurós hitelkeretről - amely 2-3 évi devizafinanszírozási szükségletünket elégít ki -, akkor a kockázati prémium csökkenhet. Kérdés, hogy eközben a német hozamok az európai válság elmélyülésére hogyan reagálnak. Mindenesetre egyelőre túl sok a bizonytalanság. Ráadásul jövőre megindul a roham a pénzekért, hiszen több mint 500 milliárd eurót kell az euróövezeti tagállamoknak összekalapozniuk az év elején. Az elemzők szerint ezért érdemes inkább tartózkodni a magyar állampapírok vételétől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45750 46280 +0,04% 0 0 10 079 672 870 HUF 2026-07-01 17:06:54
MOL 3668 3668 3778 -0,86% 0 0 2 364 872 284 HUF 2026-07-01 17:13:58
MTELEKOM 2626 2624 2666 -0,91% 0 0 864 662 466 HUF 2026-07-01 17:08:42
RICHTER 12120 12070 12230 +0,58% 0 0 1 039 435 840 HUF 2026-07-01 17:14:46
OPUS 355 355 367 -1,11% 0 0 42 745 658 HUF 2026-07-01 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG