1p
Az előző heti forgalmának több mint kétszeresét bonyolította le a Budapesti Értéktőzsde az elmúlt héten, a BUX 1,1 százalékkal emelkedett, miközben a vezető részvények közül a Magyar Telekom csaknem 6 százalékkal csökkent, a gyógyszerpapírok viszont tovább emelkedtek és az OTP is 4,1 százalékkal erősödött.

A vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok és az EKB kötvénypiaci vásárlásaival kapcsolatos várakozások az elmúlt héten is támogatták a kockázatosabb piacokra koncentráló befektetőket. Úgy tűnik, a piac nagyon hinni akar abban, hogy a szeptemberre várható EKB-lépések meghozzák a kívánt piacélénkítő hatást, és a folyamatos kötvénypiaci vásárlások tartósan és számottevően mérsékelhetik a bajban lévő perifériás országok finanszírozási költségeit.

Lassul a globális gazdaság

Az elemzők fokozott aggodalommal figyelik a Kínából érkező híreket, amelyek közül pénteken az borzolta a kedélyeket, hogy jelentősen csökkent, és a szakértők által vártnál jóval kisebb lett Kína júliusi külkereskedelmi többlete, ami újabb jele annak, hogy lassul a globális gazdasági növekedés.

Az ázsiai ország júliusi külkereskedelmi aktívuma 25,1 milliárd dollárra zsugorodott a júniusi 31,7 milliárd dollárról. Az első hét hónap összesített kereskedelmi többlete ezzel is 94 milliárd dollár fölé emelkedett. A Dow Jones által megkérdezett elemzők 35,2 milliárd dollár júliusi többletre számítottak. A kínai kivitel egy százalékkal nőtt a múlt hónapban éves összevetésben a júniusi 11,3 százalékos bővülést követően. A behozatal 4,7 százalékkal emelkedett, ami szintén elmaradt a júniusi 6,3 százalékos növekedéstől. A szakértők az export 8 százalékos, az import 7 százalékos növekedésére számítottak.

Itthon folytatódott a jelentési szezon, a Magyar Telekom papírja a csütörtöki jelentés után történelmi mélységbe, 400 forint alá került és pénteken további 3 forinttal gyengült. Ennek legfőbb oka, hogy a menedzsment borús jövőképet festett.

Az Egis ugyanakkor jókedvre hangolta részvényeseit, hiszen a tavaly októberben kezdődött üzleti éve első kilenc hónapjában 98,57 milliárd forint konszolidált árbevételt és 16,89 milliárd forint adózott eredményt ért el, a bevétel 2,8 százalékkal, a profit 46,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, árfolyama egy hét alatt 3,1 százalékkal nőtt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG