1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A vezető részvények közül csak az OTP-nek volt jó napja a BÉT-en. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,06 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 51 464,60 ponton zárt kedden.  Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti tőzsdén is kisebb eladási hullám volt. A nemzetközi piacokat egyértelműen a koronavírus-járvány omikron variánsával kapcsolatos hírek mozgatták, és ez érvényesült a budapesti tőzsdén is.

(Fotó: BET)
(Fotó: BET)

Az omikron variánsról egymásnak ellentmondó hírek érkeztek. A befektetők egy kicsit "megijedtek", emiatt volt Budapesten kisebb eladás.

Kitért arra is, hogy a 4iG befektetői napot tartott, bejelentették, hogy megvásárolják a Digi magyarországi leányvállalatát, emiatt jelentősen emelkedett a társaság árfolyama, és 2,54 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A Mol, a Magyar Telekom és a Richter-papírok árfolyama csökkent, az OTP-részvények ára erősödött kedden. 
Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

(MTI)

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38150 37600 38150 +0,61% 0 38150 13 324 031 560 HUF 2026-01-14 17:05:05
MOL 3400 3260 3436 +4,62% 0 0 6 303 357 692 HUF 2026-01-14 17:05:05
MTELEKOM 1916 1850 1922 +3,57% 0 1916 1 788 214 686 HUF 2026-01-14 17:05:18
RICHTER 10300 10240 10310 +0,10% 0 0 2 208 375 650 HUF 2026-01-14 17:05:13
OPUS 550 547 555 0,00% 0 550 64 958 720 HUF 2026-01-14 17:05:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a gáz ára az európai tőzsdén, a Brent is háromhavi csúcson
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 16:59
Csak szerdán 2,75 százalékkal emelkedett az európai gázár az irányadó holland tőzsdén, ezzel pedig az ár meghaladja az októberi szintet. A Brent nyersolaj ára is a legmagasabb szintre emelkedett október óta.
Részvény / Deviza / Áru Sebességet váltott a Mol és a Magyar Telekom a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 15:09
A Mol és a Magyar Telekom is 3 százalék feletti pluszban áll szerda délután a budapesti tőzsdén. A BUX-index közelíti a 120 ezres szintet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,08 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Bármi megtörténhet ma az OTP és a Mol papírjaival
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 09:19
A keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru A forint a világ legerősebb valutáival is felveszi a versenyt
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 07:31
Vegyesen alakult a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt jó napjuk a világ legnagyobb kapitalistáinak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 06:27
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Több tízezren nem tapsikolnak a forint menetelésének, de így is megtömhették a zsebüket
Csabai Károly | 2026. január 14. 05:42
Tavaly is folytatódott a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyonok és az azokat tartalmazó számlák számának növekedése – derül ki a lapunk által elkészített legfrissebb Privátbanki Körképből. Annak ellenére, hogy az ügyfelek portfólióiban szép számmal és arányban tartott devizaeszközök a forint 2025-ös erősödése miatt leértékelődtek, az összesített állomány újabb rekordot döntött, immár közelíti a 13 ezer milliárd forintot, ami több mint 64 ezer számlán fial.
Részvény / Deviza / Áru Lepattant az ónos eső a forintról, mint gomb a kabátról
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 18:40
A magyar fizetőeszköz árfolyama erődödött a keddi bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Mol, de mégis az OTP ért el történelmi rekordot
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1477,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel 118 863,12 pontos történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A befektetők aggodalma enyhült, de vegyesen nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:58
Vegyesen, szerény elmozdulással nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG