2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,07 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 075,30 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére európai összevetésben felülteljesített a BUX-index. A nemzetközi piacokon a gázai konfliktus és annak lehetséges eszkalációja a pesszimizmus legfőbb oka. A geopolitikai feszültségek olajár emelkedést, amerikai és globális kötvényhozam emelkedést és részvénypiaci esést okoztak - sorolta az elemző. A BÉT vezető részvényei közül kiemelte az OTP teljesítményét, a bankpapír 0,29 százalékkal emelkedett, miközben az európai bankindex esett.

A Mol 1,09 százalékos esése véleménye szerint azzal magyarázható, hogy az olajvállalat árfolyama visszaadott valamennyit a keddi 3,10 százalékos emelkedéséből. A befektetők szerdán próbálták felmérni, mit jelent a keddi bejelentés, amely szerint hatósági szerződést kötött a Mol a magyar állammal a szénhidrogén-kitermelésre. A bejelentés alapján a vállalat akár 400-450 millió dolláros megtakarítást is elérhet a 2023 szeptembere és 2024 vége között fizetendő bányajáradék összegéből.

  • A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,09 százalékkal 2898 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 625 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. (MTI)
  • A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,38 százalékkal 589 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,80 százalékkal 8875 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41180 40250 41180 +2,57% 41170 41180 3 219 917 550 HUF 2026-06-11 12:57:27
MOL 3918 3904 3990 +3,11% 3912 3918 1 467 304 336 HUF 2026-06-11 12:57:13
MTELEKOM 2700 2672 2702 -0,30% 2692 2700 450 695 220 HUF 2026-06-11 12:55:24
RICHTER 11690 11650 11850 -1,10% 11690 11700 256 873 800 HUF 2026-06-11 12:56:57
OPUS 372 372 400 -6,41% 372 375 22 118 856 HUF 2026-06-11 12:55:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG