2p
A nyitás utáni minimális gyengülést hamar ledolgozta a hazai tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9 pontos csökkenéssel, 18 557 ponton nyitott, ami a pénteki záró értékéhez képest 0,05 százalékkal gyengült. Bő fél órával később már több mint 0,2 százalékos pluszban volt a mutató. A vezető papírok közül az MTelekom hamar kiugrott a sorból az 1,45 százalékos erősödéssel. A Mol minimális vesztéssel kezdte, az OTP a pénteki zárón tartott, míg a Rischter minimális emelkedés után várta a folytatást.

Mérsékelt emelkedésre számítanak

Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: alapvetően továbbra is kitart az optimista hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ami a várakozások szerint a BÉT-en is éreztetni fogja hatását. Mivel hétfőn nem lesznek jelentős külföldi hírek, impulzusok, így a szakértő viszonylag nyugodt, enyhén pozitív napra számít a hazai tőzsdén.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szintén kiemelte a pozitív nemzetközi hangulatot, illetve azt, hogy egyelőre nem látszik olyan hír, ami a közeljövőben ezt jelentősen befolyásolná.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,36 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 18 565,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28550 28410 28640 +0,14% 28550 28560 2 324 743 600 HUF 2025-07-30 15:26:28
MOL 3024 3016 3050 -0,59% 3024 3026 628 726 286 HUF 2025-07-30 15:24:08
MTELEKOM 1750 1746 1760 0,00% 1748 1750 230 554 356 HUF 2025-07-30 15:26:49
RICHTER 10380 10360 10440 -0,10% 10380 10390 444 016 130 HUF 2025-07-30 15:23:43
OPUS 583 580 588 -0,17% 583 585 60 233 743 HUF 2025-07-30 15:24:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, jó hírt hozott a délután
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:09
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
Részvény / Deviza / Áru Újra a rémálomhatáron táncol a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:08
Hajszálra a 400-tól az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru A keddi csalódások után nagy tűzijáték jöhet Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 06:19
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, nem sültek el jól a gyorsjelentések – a következő két nap extra izgalmakat hozhat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos határ közelében aludt be a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:35
A magyar deviza bizony gyengébb lett a bankközi kereskedésben kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 238,51 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 101 068,22 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A technológiai részvények muzsikáltak New York ébredéséhez
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:08
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Boldog Telekom, szomorú Mol
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,30 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton megszólalt: beleremegett a forint
Herman Bernadett | 2025. július 29. 10:42
Nem győzte meg a befektetőket a miniszter. 
Részvény / Deviza / Áru A vámháborús egyezkedést figyelik Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:53
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG