3p
Mostanában csak arról lehetett hallani a Tesla háza táján, hogy nehezen indul a majdan sok pénzt hozó Model 3 és a hozzá való akkumulátor gyártása, Elon Musknak be is kellett költözni a gyárba. Nos, ilyenkor Musk zseniálisan elő tud húzni mindig valamit a kalapból, ezúttal egy olyan autót sikerült neki, ami némely tekintetben az űrhajóra emlékeztet.

Knight Rider

Elon Musk a Roadster névre hallgató járművel rukkolt elő, ami leginkább az elhíresült egykori filmbeli társára, a Knight Rider sorozatban felbukkanó KITT-re hasonlít, a különbség csak az, hogy a Tesla autója maga az élő valóság. Egy olyan sportautónak nevezett járműről van szó, ami lényegében űrhajó módjára gyorsul, így a benne ülő vezető és utasok is komoly hatásnak vannak kitéve: a 100 km/óra sebességet 2 másodperc alatt éri el a jármű, a 160-170 körülit 4 másodperc alatt. Gyenge gyomrúaknak és idegzetűeknek nem ajánlott.

Ami még különleges az autóban, hogy egy akkora akkumulátort sikerült beletenni, amivel 620 mérföldet, azaz lényegében ezer kilométert tud megtenni a jármű egy töltéssel. Ilyet még benzinesben sem nagyon találunk, ezzel Musk bebizonyította, hogy az egy töltéssel megtehető úthosszban teljesen rendben lesz az elektromos autó, csak egy kis idő kell, amíg ez az olcsóbb kategóriáknál is megvalósul. A jármű persze nem olcsó, de egy ilyen különlegességtől ezt kezdetben nem is várjuk: negyedmillió dollárba kerül, amiből 50 ezret kell letenni foglalónak, és 2020-ra várható a szállítás.

0 to 100 km/h in 1.9 seconds

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés, 2017. Nov 17., 03:42 PST

Zseniális időzítés

A cég már gyártott Roadster típusú autót 2008 és 2012 között, persze az azért sokkal kevesebbet tudott. Sokan kérdezték, mikor fog újra ilyet gyártani, Elon Musk szerint most jött el ennek az ideje. Az időzítés zseniális: akkor húzza elő a kalapból Musk, amikor épp nehézségek vannak egy másik fronton, nevezetesen a Model 3 tömeggyártásának beindításánál. Ebben rejlik Musk tehetsége: egyszerre több terméket fejleszt, és amikor az egyiknél nehézség van, előhúzza a másikat, így a bizalom mindig helyreáll iránta, hisz folyamatosan bizonyítja, mikre képes, és hogy a legnehezebb gondokat is idővel megoldja.

Pénzre persze addig is szükség van, amíg nem fut fel annyira a gyártás, hogy csörögjön a kassza, de a részvényesek pont az ilyen akciók miatt előlegezik meg a bizalmat. A tegnap bemutatott teherautóval együtt, amely 800 km-t tesz meg egy töltéssel, és így bármely dízelessel felveszi a versenyt, látszik, hogy olyan újításokra képes a cég, amelyeket idővel óhatatlanul nyereségessé tud tenni, de legalábbis a befektetők ezt megelőlegezik neki.

A szkeptikusok

Vannak persze, akik úgy vélik, hogy ez nem fog menni, vagy még inkább, hogy Musk ráun az iparágra és az űrhajózást választja, de ezt nem tartjuk valószínűnek. Aki ezt terjeszti, úgy gondoljuk, jó alaposan beszorulhatott a short pozíciókba, hisz a meglehetősen drága részvényt sokan shortolják, de mégsem esik, a befektetői bizalom is töretlen közben, de ami még fontosabb, hogy az állandóan megjelenő új shortosok fenntartják a vételi nyomást, mivel egy idő után ők is zárják a pénzt nem hozó pozíciót.

A részvény mindenesetre az idei évre jó 40 százalék pluszban van, jó esélyt látunk rá, hogy a Model 3 gyártása körüli problémákon sikerül úrrá lenni, és jövőre már felpörög a gyártás, 2019-ben pedig már tényleg legyártanak és eladnak belőle félmilló darabot. 100 százalékos garancia persze nincs, hogy mindez sikerül, de egy ilyen fanatikus és innovatív ember által vezetett cég részvényét nem shortolnánk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG