2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az arany ára 0,9 százalékkal, a Brent kőolaj ára 7 centtel emelkedett hétfő reggel.

Minimális csökkenéssel, 102 553,38 ponton nyitott hétfőn a Budapesti Értéktőzsde részvényidexe – írja az MTI.

A vezető nyugat-európai tőzsdék viszont pluszban indították a kereskedést. A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,27 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,29 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,24 százalékkal erősödött nyitáskor. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,27 százalék emelkedést jelzett a kereskedés kezdetén.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 7 centtel, 67,55 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 0,90 százalékkal (31,59 dollárral) 3547,62 dollárra nőtt.

Az európai gázár az irányadó TTF holland gáztőzsde legközelebbi, októberi jegyzésében 0,65 százalékkal emelkedett: 1 megawattóra 31,83 euróba került a kereskedés első órájának végén. A gázjegyzés három hónapja 35,95 eurón, egy éve 39,50 eurón, két éve 44,34 eurón zárt.

Az euró árfolyama 1,1726 dollárra erősödött a péntek esti 1,1701 dollárról.

Az ázsiai tőzsdék közül az irányadó tokiói tőzsde Nikkei225 indexe 1,22 százalékos csökkenéssel, 42 197 ponton zárt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,43 százalékkal süllyedt.

Az ausztrál tőzsde 0,51 százalék, a tajpeji 0,67 százalék, a szöuli pedig 1,35 százalék mínuszban zárt. A még nyitva tartó tőzsdék közül a sanghaji 0,42 százalék, a hongkongi pedig 2,17 százalék erősödést jelzett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30630 30360 30780 +0,66% 0 0 8 885 830 840 HUF 2025-10-16 17:08:50
MOL 2758 2742 2770 +0,29% 0 0 633 553 876 HUF 2025-10-16 17:05:24
MTELEKOM 1800 1796 1808 -0,55% 0 0 237 967 104 HUF 2025-10-16 17:11:15
RICHTER 10220 10220 10360 -0,49% 0 0 1 395 161 270 HUF 2025-10-16 17:05:48
OPUS 555 550 561 +0,18% 0 0 160 187 140 HUF 2025-10-16 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felkapta a puttonyt a forint és elkezdett szüretelni
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 18:40
A magyar fizetőeszköznek jó napja volt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ez az elfelejtett nemesfémek titka
Eidenpenz József | 2025. október 16. 18:29
Az arany és az ezüst teljesítményét is túl tudta szárnyalni az utóbbi egy évben egy ritkán emlegetett nemesfém, vajon miért? Hány nemesfém van vajon, amelyek befektetési célpontnak is alkalmasak? Miben különböznek a csúcsokat döntögető aranytól?
Részvény / Deviza / Áru OTP- és Mol-részvényekből táplálkozott a pesti bika
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 17:45
Csendes kereskedési napon emelkedett a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Ambíciózus előrejelzést tett közzé a Salesforce
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:48
A vállalat új, hosszútávú céljai szerint 2030-ra 60 milliárd dollár feletti árbevétellel számol, ami meghaladja az 58,4 milliárd dolláros elemzői konszenzust.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodva várják New Yorkban a nagy bejelentéseket
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:31
Az amerikai makoradatok és vállalati gyorsjelentések közzététele előtt emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fontos nyilatkozatot írt alá a Waberer's és a GYSEV
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 15:44
Nem kapott a tervezett időre jóváhagyást a Waberer's tulajdonszerzése a GYSEV CARGO-ban, a társaságok most stratégiai együttműködési nyilatkozatot írtak alá.
Részvény / Deviza / Áru Feltámadt a reggeli kómából a tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 15:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,17 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc cége legalább 1 milliárd forintos sajátrészvény-visszavásárlásra készül
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 09:20
Izgalmas nap a budapesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Rekordszinten az arany és az ezüst ára
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 08:10
Történelmi csúcsra erősödött az arany és az ezüst jegyzése unciánként a New York-i tőzsde fémrészlegében (Comex) csütörtökön kora reggel.
Részvény / Deviza / Áru Meglepően sokáig bírja erővel a forint
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 07:45
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG