4p

Csak az európai tőzsdék egy része tartott ma nyitva, azok azonban egységesen a negatív tartományban végeztek. Különösen nagy volt az esés Londonban. Az amerikai piacon viszont stagnálás látható, minimálisak a mínuszok, így ebből még lehet estére újabb rekord is, vagy rekordközeli zárás. Délután erősödött a forint.

Az európai részvénypiacoknak két fajtája volt ma, az egyik zárva tartott, a másik rövidített kereskedésben esett. Az EuroStoxx 50 index 0,5 százalékos süllyedéssel végzett, a francia index 0,9, a londoni pedig majdnem másfél százalékkal ment lejjebb. Frankfurtban , Rómában, Budapesten, Varsóban és még sok más helyen zárva voltak a tőzsdék.

Az euró/forint a nap elején még 365 körül tartózkodott, délutánra azonban két forinttal lejjebb került. Jelenleg 362,70 az euró, kérdés, hogy ezt az ünnepi hangulatban érdemes-e komolyan venni, volt-e mögötte tényleges forgalom.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Az Amerikai Egyesült Államokban viszont alighanem vagy rekorddal, vagy legalábbis annak környékén fognak végezni a tőzsdék. Este hat órakor a Dow Jones, amely tegnap történelmi magasságba ért, kevesebb mint egy ezrelékes mínuszban volt. Hasonlóan viselkedett az S&P 500 index is. A Nasdaq Composite viszont negyed százalékkal süllyed. Ezen kívül még nyitva van Torontó, Kanadában, ahol szintén minimális mínuszt mutat az irányadó index.

Sok a munkanélküli az USA-ban

Egy fontosabb hír ma az amerikai munkanélküliségi segélyért folyamodók száma volt. A mutató javulást tükröz, valamivel a várakozásoknál kedvezőbb lett, de alapvetően továbbra is magas, így különösebb piaci reakciót nem váltott ki. Továbbra is tart az oltásokkal kapcsolatos optimizmus, amelytől néhány hónap múlva a gazdaság javulását is várják.

Euró és forint (E. J.)
Euró és forint (E. J.)

Ezenkívül kivárás tapasztalható a jövő heti választás előtt Georgia államban. Ettől függ majd, hogy a szenátusban a demokraták vagy a republikánusok fogják a többséget adni. Ha Joe Biden elnök a törvényhozás mindkét házát maga mellett tudhatja, sokkal könnyebben tud majd reformokat, vagy gazdaságélénkítő csomagokat keresztülvinni. Ellenkező esetben félig meg lesz kötve a keze, kompromisszumokra kényszerül.

Erősödő dollár, gyengülő bitcoin

A dollár kezdeti gyengülését ma erősödés váltotta, az euró dollárárfolyama 1,2227. Ez nem volt túl jó hatással az árupiacokra, az arany visszasüllyedt 1900 dollár alá, amit a nap elején már maga mögött hagyott egyszer. Szerény mínuszban van az ezüst is, akárcsak a réz és az olaj.

A Bitcoin délelőtt többször érintette a 29 ezer dolláros határt, jelenleg 28 440. Hat százalékkal esik az XRP (Ripple) árfolyama, amelyről délelőtt írtunk részletesebben.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG