4p
Elon Musk, a Tesla és más vállalkozások zseniális megalkotója az elmúlt két hónapban különösen viselkedik, melyet egy bűncselekmény elkövetésével kezdett. Ezt viszonylag kevéssel megúszta, de nem tud rajta túllépni, és közben mintha nem törődne vele, mennyi kárt okoz vele cégének és részvényeseinek.

Amikor Elon Musk épp két hónapja egészen fura Twitter-üzeneteket kezdett kibocsátani a tőzsdei kereskedés ideje alatt, gyakorlott tőzsdések számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy tőkepiaci csalást követ el, melyet Amerikában igen szigorúan büntetnek, akár börtön is járhat érte. A részvény 340 dolláron forgott, amikor világgá kürtölt egy teljesen irreális tervet arról, hogy 420 dolláros áron kivezeti a papírt a tőzsdéről.

Beugratás

Az ár fel is ugrott 370-ig, majd 360 és 370 között ingadozott. Aki elhitte az irreális tervet, az vásárolt a biztos nyereség reményében, de azok is vettek, akik nem hitték el, de bíztak benne, hogy sokan elhiszik, akik kevesebb információval rendelkeznek. A shortosok is figyelni kezdték az eseményeket, akik a papír esésére játszva nyitottak pozíciókat (leegyszerűsítve: kölcsönkért részvényt eladtak). Aki viszont a részvényesek közül átlátta a helyzetet, remek eladási lehetőséget látott, kiszállt, megköszönte Musknak a trükköt, és zsebre vágta a pénzt.

A tőzsde aztán nagyjából egy óra múlva megunta ezt a lehetetlen helyzetet - pláne hogy Musk tovább randalírozott a Twitteren - és felfüggesztették a részvényt. Amikor úgy ítélték meg, hogy már mindenkihez eljuthattak a hírek, újra megnyitották a kereskedést, és ekkor rövid időre 385 dollár fölé ugrott az ár: mindenki egyszerre vett, aki a felfüggesztés alatt tudta meg a dolgot, és elhitte a Tesla-főnök állításait. Ezzel véget is ért a rali, amint a grafikonon látszik, 6 kereskedési nappal később már lejjebb volt az árfolyam, mint a hiszti kezdete előtt, majd először 290 dollárig, utána egy felpattanás után 250 dollár alá zuhant az ár.

Tesla

Alkalmi vétel

Ekkorra vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy az egész egy blöff volt. Maga Elon Musk is bejelentette, hogy lefújja az akciót. 250 dollárnál azonban már túl sok volt az esés, 90 dollárral, azaz közel 30 százalékkal az események előtti ár alatt vonzónak tűnt a papír. Meg is érkeztek a heves vételek, a grafikonon egy elhagyott gyermek alakzat keletkezett (amikor az előző és a következő napi legalacsonyabb ár magasabb, mint az aznapi legmagasabb) szeptember 7-én.

Innen a papír visszakapaszkodott 310 dollárig, és még az a hír is csak egy napos esést okozott, hogy valóban vádat emelhet ellene az amerikai felügyelet a cselekmény miatt. Ugyanakkor úgy tűnik, a világ egyik legzseniálisabbnak tartott vállalkozóját nem akarták túlzottan büntetni, ezért megegyezést ajánlottak neki, vádalkut kötöttek volna vele.

Újabb trükkök?

Ezt ő először harsányan elutasította - másnap le is zuhant 15 százalékkal az árfolyam - majd a tőzsdezárás után mégis elfogadta, így a következő nap vissza is emelkedett az ár, létrehozva a grafikonon a második, sokkal elhagyottabb gyermeket. Egyúttal tekinthetjük úgy is, hogy szándékos volt a viselkedése, remek árfolyam befolyásolás történt ismét.

Nos, mindezek után végre lezárulhatott volna az ügy, a részvény azonban lefordult a 200 napos mozgóátlagról (piros vonal) és kiadós esésbe kezdett. Lehet, hogy Musk elérte célját, kevés shortos maradt, így megszűnt az általuk folyamatosan biztosított vételi nyomás (nem esett trendszerűen az ár, ezért zárták pozícióikat). Nem tudni, végül miért vadult meg ismét a Tesla-főnök, de ismét előkapta a Twittert, és gyalázni kezdte a felügyeletet. Kerekedett is egy negyedik napi, méretes, 7 százalékos esés, a papír újra, immár harmadszor közelíti a 250 dolláros szintet, amely így támasszá alakult.

Kritikus szint

Ha ez a támasz letörik, akkor Musk remek munkát végzett, hisz ez azt jelezné, hogy felszámolta a short pozíciókat, megszűnt az a felhajtóerő, ami éveken át extrém árazási szintekre nyomta fel a papírt. Azt nem tudni, miért utálja Musk a shortosokat, hiszen szívességet tettek neki, nélkülük sosem járt volna ilyen magasan a papír, így nehezebben finanszírozhatta volna cégét a veszteséges működés sok éve alatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40670 40640 41390 -1,29% 40670 40710 8 980 494 730 HUF 2026-11-06 11:39:13
MOL 4870 4812 4980 -2,25% 4860 4870 1 917 207 568 HUF 2026-11-06 11:38:56
MTELEKOM 2876 2822 2896 +0,21% 2876 2878 291 192 244 HUF 2026-11-06 11:38:56
RICHTER 12920 12820 12940 -0,39% 12910 12920 694 563 910 HUF 2026-11-06 11:39:11
OPUS 207 200 208 +3,49% 205 207 49 120 524 HUF 2026-11-06 11:24:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG