4p
Az amerikai politika befolyásolhatja ma nagyban a tőzsdei árfolyamokat, Trumpot próbálják megszorongatni ellenfelei. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások májusban lezárulhatnak, viszont rosszak a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések. Ömlenek a gyorsjelentések, és több dollármilliárdos vállalat is tőzsdére megy a napokban.

Enyhén negatív ma a hangulat a világ tőzsdéin, a főbb nyugat-európai indexek 0,1-0,4, dél-európai társaik valamivel nagyobb mínuszban vannak. A BUX index is 0,7 százalékos esést mutat, a forint kissé gyengült, pont 320 az euró. Az amerikai S&P 500 index határidős értéke is 0,2 százalékkal csökkent.

Részvény– és devizaárfolyamok itt láthatók

1. Jön a Mueller-jelentés

A régóta várt, eddig teljes egészében nem ismert Mueller-jelentés vízválasztó lehet Donald Trump elnök számára a Reuters szerint. A különleges tanácsadó jelentése Oroszország szerepéről szól a 2016-os amerikai választásokon, és helyi idő szerint 9.30, magyar idő szerint 15.30 órakor sajtótájékoztatót tartanak róla.

A 22 hónapos vizsgálat eredménye árnyékot vethet Donald Trump elnökségére és új politikai harcot indíthat a Kongresszusban, frontvonalat nyithat a 2020-as elnöki kampányban. Alkalmas lehet arra, hogy az ellenfelei kétségbe vonják elnökségének legitimitását, bizalmatlansági indítványt kezdeményezzenek ellene. Bár a demokraták Trumpot magát már nem vádolják törvénytelen cselekedetekkel az ügyben, még szemére vetik, hogy akadályozta az igazságszolgáltatást.

2. Kilenc bankot vettek elő Trump miatt

A demokraták kezdeményezésére az amerikai Kongresszus elé idéztek kilenc nagybankot – közülük három külföldi –, hogy Donald Trump amerikai elnök körének pénzügyi kacsolódásairól számot adjanak. A lista: JP Morgan Chase, Citigroup, Morgan Stanley, Wells Fargo, Bank of America és Capital One Financial Corp belföldön. Deutsche Bank, Royal Bank of Canada és Toronto-Dominion Bank a külföldiek.

3. Büntetik a Samsungot

Esik a Samsung Electronics Co. részvénye, miután gondok vannak a cég új, közel 2000 dolláros, összehajtható képernyőjű készülékével. A felhasználók gyakran eltávolítják róla a védőréteget, ami viszont a berendezés fontos részét képezi.

4. Kereskedelmi tárgyalások és növekedés

Mint már annyiszor, ma is napirenden vannak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások és ettől nem teljesen függetlenül a világgazdaság lassulásának témája. Május végén véget érhet a kereskedelmi háború a Wall Street Journal értesülései szerint, akkor írják alá a megállapodást.

A gazdasági növekedésről azonban rossz hírek jönnek. Miután az EKB és a német kormány csökkentette az előrejelzését, most az IHS Markit ipari beszerzési indexe is inkább rossz lett. A mutató ugyan emelkedett, de így is sok éves alacsony szint közelében mozog. A szolgáltató-szektor indexe viszont dinamikus növekedést mutat. A Fed Bézs könyve nem okozott különösebb meglepetést.

5. Az egyszarvúakra figyelnek

Az egyszarvú (unikornis) egy magántulajdonban lévő startup (új, gyorsan fejlődő cég), amelynek értéke több mint egymilliárd dollár. A tőzsde szempontjából persze akkor válnak érdekessé, amikor bevezetésre készülnek, IPO-t csinálnak (elsődleges részvénykibocsátást). Nemrég a Lyft bevezetése okozott izgalmakat, azután az Uber-t kapta szárnyára a hírfolyam. (Ennek bevezetését május 10-re tervezik.) Ma a Pinterest Inc. részvényeit vezetik be a tőzsdére, a papírokat 19 dolláron bocsátották ki nemrég.

A Bloomberg szerint a Zoom Video Communications Inc. is csütörtökön megy tőzsdére. A Morgan Stanley szerint az IPO-k virágzása folytatódhat, de csak akkor, ha a bevezetések utáni tőzsdei utóéletük is sikeres lesz. Ez a közelmúltban nem mindig volt így.

6. Ömlenek a gyorsjelentések

Beindult a gyorsjelentési szezon. Az Equilor Befektetési hírlevele szerint meghaladta az elemzői konszenzust a Morgan Stanley jelentése. Vártnál jobb eredményekkel szolgált a Pepsi, várakozásokon felül teljesített a Nestlé. Ma többek között a Philip Morris és az American Express jelent majd.

7. Mi lesz nyitva holnap és hétfőn?

Az európai tőzsdék a húsvéti ünnepek miatt egységesen zárva lesznek pénteken és hétfőn egyaránt. Az észak-amerikai parketteken pénteken nem lesz kereskedés, hétfőn viszont normál üzletmenet zajlik – derül ki a KBC Equitas gyűjtéséből.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG