A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 686,43 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 66 115,42 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek nyilatkozó elemzője a jelentős, majdnem 3 százalékos keddi csökkenés korrekcióját látja a szerdai emelkedésben. Árokszállási Zoltán szerint erre utal az is, hogy a vezető részvények mindegyike erősödött anélkül, hogy ezt kibocsátói hírek indokolták volna. A BUX alakulása nem magyarázható a nemzetközi hangulattal sem, hiszen a nyugati tőzsdék vegyesen teljesítettek, általában kis elmozdulásokkal - tette hozzá. (A BUX-nál csak a spanyol és a lengyel tőzsdeindexek tudtak jobban teljesíteni szerdán.)
Itt nézheti meg, hogyan zártak a részvények a budapesti börzén >>
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




