3p
Mindenfelől csak a bizonytalanság és a rossz hírek ömlöttek ma a befektetők nyakába: Trump Kínával és Észak-Koreával kapcsolatban is kétséget ébresztett a piacokban, az európai gazdaság gyengélkedik, a török lírát ütik-vágják, az olaszok pedig könnyen a görögöket csődbe vivő utat választhatják. Nem csoda, hogy pirosba került egész Európa -a BUX volt a leggyengébb láncszem.

Egészen pocsék volt ma a hangulat a tőzsdéken gyakorlatilag az egész világon. Elsőként Ázsia zárt méretes mínuszokban: a dél-koreai kivételével minden vezető index mínuszban zárt. Bár korábban az amerikaiak és a kínaiak bejelentették, hogy nem akarnak kereskedelmi háborúba keveredni, Donald Trump amerikai elnök most úgy nyilatkozott, hogy nem lesznek olyan egyszerűek a kereskedelmi tárgyalások, mint ahogy elsőre tűnhettek. Az sem tett jót a hangulatnak, hogy Trump a nagy reményekkel várt, Kim Dzsongun észak-koreai diktátorral tervezett találkozó kapcsán is megpendítette: előfordulhat, hogy csúszik a tárgyalás időpontja, sőt: egyáltalán nem 100%, hogy valóban meg is valósul. A nagyobb ázsiai tőzsdék 1 százalék körüli eséssel alapozták meg az európai hangulatot.

Erre még érezett nap közben egy pocsék hír az európai gazdaságról: a feldolgozóipar a vártnál jóval gyengébben teljesít, így erősödtek a kétségek az eurózóna gazdasági növekedésével kapcsolatban. A feltörekvő piacokat emellett a török líra további mélyrepülése is sújtja: ma újabb 3 százalékkal értékelődött le a líra az euróval szemben, az elmúlt 5 hónapban értékének negyedét veszítette el.

A bizonytalanságot növelő hírek sorában ott van még az olasz ügy is: miután a populisták alakítottak kormányt egy eddig a politikában ismeretlen szereplőt miniszterelnökké téve, a piacok attól félnek: az ország a görög útra lép, megcsáklyázva az euróövezet egyébként sem acélos gazdaságát.

Nem csoda, hogy ennyi bizonytalanság és rossz hír után gyakorlatilag egész Európa mínuszban zárt: 1-1,5 százalékos esést láthattunk Frankfurtban, Párizsban, Londonban is.

Különösen gyengén teljesített a varsói és a budapesti tőzsde: a WIG20 1,75 százalékot veszített, a BUX pedig meredek zuhanás után tegnapi értékénél 2,59 százalékkal lejjebb zárt, ezzel gyakorlatilag Európa leggyengébben teljesítő részvényindexe volt ma a miénk.

A legnagyobb veszteséget a bluechipek közül a Richter szenvedte el (-3,1 százalék), de 3 százalékot veszített az OTP és 2,5 százalékot a Mol is. Az Opus 1,8 százalékkal került lejjebb egy nap alatt.

Az amerikai tőzsdék is eséssel nyitottak, magyar idő szerint este 6 előtt fél százalékos csökkenés környékén járnak az amerikai indexek.

Friss árfolyamok >>

A forintot is elkalapálták, ma ismét megérintette a hétfőn elért kétéves mélypontot a magyar deviza: az euró jegyzése nap közben 319,50 forintig szökött fel, késő délután is 319 fölött jár a jegyzés.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG