2p
Draghi fontos mondatának hatása mára enyhült, inkább kis korrekcióval indulhat a nap - fontos szinthez érkezett az OTP.

Draghi nagyot mondott, de még várni kell a hatásra

Csütörtökön Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke elmondta, hogy a bank már júniusban monetáris enyhítésbe kezdhet, ha megalapozottnak bizonyulnak a deflációs félelmek az eurózónában. Evan Lucas, az IG elemzője szerint a monetáris enyhítés felfelé tolhatja a francia és a német részvényárfolyamokat, de erre még sokat kell várni.

Pénteken nagyobb hatása volt a befektetőkre, hogy hajnalban az ázsiai tőzsdék vegyesen álltak, és csütörtökön az amerikai indexek közül is néhány csökkent, azaz Nyugat-Európában se lehet erős kezdésre számítani.

Mire jut az OTP az ellenállással?

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy pénteken egy kisebb korrekció, csökkenés várható a nap elején, majd a nemzetközi piacokkal összefüggésben mozoghat a hazai részvénypiac. A vezető elemző elmondta: a nemzetközi és a magyar részvénykereskedelem egyaránt erősödött csütörtökön Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke által bejelentett várható lazítás és az ukrajnai kedvező hírek hatására, ennek kapcsán főként az OTP árfolyama tudott emelkedni.

Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője is arra számít, hogy nyitáskor negatív lesz a hangulat, minimális esés várható. Felhívta a figyelmet arra, hogy az OTP árfolyama fontos szinten, 4500 forint körül mozog, ahonnan tavaly óta többször is "lefordult" az árfolyam. A nap során a befektetők figyelni fogják, hogy ezt a szintet át tudja-e lépni a bankpapír árfolyama. Az jó hír, hogy a Morgan Stanley 5900 forint célár mellett megvételre javasolja az OTP részvényeit - mondta Sinka Csaba.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG