3p
Az idei év első háromnegyedében 3317,5 tonna sárga nemesfém fogyott világszerte, közel 7 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában, ami annak köszönhető, hogy megugrott az arany befektetési célú vásárlása. Az összkeresletet a 3585 tonnás kínálat bőven fedezte – derül ki az Arany Világtanács ma nyilvánosságra hozott adataiból.

Történelmi rekordot döntöttek a tőzsdén kereskedett arany befektetési alapok (etf-k), állományuk szeptember végén elérte a 2855,3 tonnát. A monetáris politikai változások, a sárga nemesfém menedékeszköz-szerepének a felértékelődése és egy-egy kedvező aranyvételi lehetőség kiaknázása együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az idei év harmadik negyedében a 2016. január-március közötti időszak óta nem látott, 258,2 tonnával gyarapodtak az arany etf-k – hívta fel a figyelmet az adatok kapcsán Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A világ jegybankjai tovább növelték az aranykészleteiket, annak hatására, hogy az 547,5 tonnás idei első háromnegyedéves nettó vételeik csaknem 12 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A jegybankok fő célja az aranyvásárlással az, hogy a növekvő globális kockázatok közepette megőrizzék pénzügyi rendszereik stabilitását.

Az etf-k és a jegybankok vételei ellensúlyozták a többi aranytermék iránti kereslet csökkenését. A legjobban, több mint 22 százalékkal a magánbefektetők 628,7 tonnát kitett első háromnegyedéves aranyrúd- és -érmevételei maradtak el az előző év azonos időszakáétól, amely mögött Juhász Gergely szerint egyértelműen az egy évvel korábbinál jóval magasabb aranyárak állnak. Az arany idei háromnegyedév végi unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) 1473 dollár körüli ára 22 százalékkal haladta meg a 2018. szeptember végit. Árfolyama jelenleg még magasabban, az 1500 dolláros szint felett áll.

Ugyancsak a drágulásnak tudja be a Conclude vezérigazgatója, hogy aranyékszerekből is csaknem öt százalékkal kevesebbre, 1521 tonnára akadt vevő, mint 2018 első kilenc hónapjában.

A technológiai szektorban közel 3 százalékkal kevesebb, 243,2 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első háromnegyedévében a gyártók, mint az előző év azonos időszakában. Keresletük csökkenését elsősorban az elektronikai eszközöket előállítók alacsonyabb aranyvételeivel magyarázta Juhász Gergely, miután az okostelefonok értékesítésének visszaesése miatt értelemszerűen kevesebb sárga nemesfémből álló részecskéket építettek be. De kedvezőtlenül hatott az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború is.

A közel 3585 tonnás 2019 első háromnegyedévi globális aranykínálat 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, alapvetően a több mint 8 százalékkal emelkedő újrahasznosításnak köszönhetően, miután a bányatermelés szintje megegyezett az egy évvel korábbival.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG