2p

Emelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára emelkedett, az arany ára felfelé korrigált.

A STOXX 600 index 0,21 százalékkal emelkedett a nyitáskor. Az Euro Stoxx 50 index 0,23 százalékos erősödést mutatott, a londoni FTSE 100 szintén 0,23 százalékkal került feljebb. A frankfurti DAX 0,23 százalékos pluszban nyitott, míg a párizsi CAC 40 index 0,11 százalékkal emelkedett. Az olasz FTSE MIB teljesített a legjobban a főbb indexek közül 0,38 százalékos növekedéssel nyitáskor, a madridi IBEX 35 pedig 0,30 százalékos pluszt mutatott.

Az olajárak enyhén erősödtek az európai piacnyitás idején. Az amerikai WTI nyersolaj hordónként 62,39 dolláron állt, ami 0,21 százalékos emelkedést jelentett, míg az északi-tengeri Brent ára 67,60 dollárra nőtt, 0,27 százalékos plusz mellett. Az olajpiaci hangulatot az Egyesült Államok és Irán közötti genfi tárgyalások, valamint az ukrajnai háborúval kapcsolatos diplomáciai egyeztetések hírei befolyásolták, miközben a befektetők az amerikai készletadatokra is vártak.

A nemesfémek piacán az arany határozottan drágult. Az arany spot jegyzése unciánként 4930,81 dollárra emelkedett, ami 1,10 százalékos növekedésnek felelt meg. A drágulást technikai korrekció és a Federal Reserve monetáris politikájával kapcsolatos bizonytalanság támogatta, alacsony likviditás mellett, részben a holdújévi ázsiai ünnepek miatt. A devizapiacon az amerikai dollár erősödött. A dollárindex 97,30 pontra emelkedett, ami 0,19 százalékos növekedés. Az euró ezzel szemben gyengült a dollárral szemben: jegyzése az európai kereskedés kezdetén 1,1834 dolláron állt, ami 0,16 százalékos csökkenésnek felelt meg.

A BUX mínuszban állt közvetelnül a nyitás után, de percekkel később már vaskos pluszban volt, a kereskedés első fél órájában csaknem 1,5 százalékot emelkedett

(MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG