2p
A technológia fejlődése miatt rengeteg embertől válik meg az autógyártó.

A digitalizáció és elektromos mobilitás elterjedése csökkenteni fogja az alkalmazottak számát az autóiparban - jelentette ki Karlheinz Blessing a Volkswagen AG személyzeti igazgatója a dpa-AFX hírügynökségnek adott interjúban.

"Úgy gondolom, hogy az elektromos mobilitás és a digitalizáció korában kevesebb munkáskézre lesz szükség az autók gyártásához" - mondta, megjegyezve, hogy az új technológia hoz majd ugyan magával új feladatokat is, de összességében az alkalmazottak száma valószínűleg az egész ágazatban és így a Volkswagennél is csökkenni fog.

"Ha egymás mellé teszünk egy villanymotort és egy rendkívül komplex felépítésű robbanómotort, rögtön látható, hogy villanymotort gyártani sokkal egyszerűbb feladat" - mutatott rá.

Voltak jelek

Hasonló véleményének adott hangot korábban Dieter Zetsche a Daimler elnök-vezérigazgatója is, aki a motorgyártásban szükségszerűen bekövetkező létszámcsökkentésről tett kijelentésével nagy riadalmat keltett a stuttgarti vállalat munkavállalói képviseleténél. Az autóipari ágazatban a munkaerőszükséglet növekedésére elsősorban a szoftverfejlesztésben és az autóelektronikai eszközök fejlesztésében lehet számítani.

"Nemcsak Németországban, de világszerte toborozzuk a szakembereket. Wolfsburg mágnesként fogja vonzani a fejlett technológiai és informatikai szakembereket. A digitalizáció és az elektromos mobilitás fővárosává akarjuk tenni Wolfsburgot" - mondta Karlheinz Blessing.

A vezetés és a szakszervezetek között létrejött megállapodás (Zukunftspakt) értelmében a Volkswagen csillapítani fogja az autóipari átalakulás alkalmazottakra gyakorolt hatását. A konszern 2025-ig 23 ezer németországi és 30 ezer külföldi munkahelyet készül megszüntetni anélkül, hogy bárkinek is üzemviteli okokból fel kelljen mondani. Kilencezer szoftverfejlesztői állás létesítésével pedig Németországban tulajdonképpen 14 ezer állás szűnik meg a Volkswagennél.

A Volkswagen tervezett németországi akkumulátorgyártó üzeméről a személyzeti igazgató megjegyezte, hogy az rengeteg pénzbe kerül ugyan, de munkaerőigénye nem feltétlenül magas.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG