4p
Érdekes folyamatok játszódnak le az államkötvények piacán mind Európában, mind Amerikában. A túl mélyre süllyedt hozamok most megemelkedtek, azonban a görögök közben olyan szépen helyrejöttek, hogy pont ugyanannyiért finanszírozhatják magukat 10 évre, mint mi. Hittük volna?

Először tavaly év végén indultak heves emelkedésnek az európai és amerikai kötvényárfolyamok, azaz csökkentek a hozamok, amit legjobban a 10 éves államkötvényeknél lehetett észlelni. Amerikában korábban 3 százalék fölött is járt a 10 éves kötvény hozama, ami ott egész vonzónak tekinthető, sőt, egy ideig a magyar 10 éves hozamot is meghaladta.

Amerika

Decemberben aztán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed megijedt egyrészt a részvénypiaci korrekciótól (azóta ismét csúcson a tőzsdék), másrészt attól, hogy az amerikai gazdaság tavalyi gyorsulása megakad. Így felmerült, hogy változni fog a korábban megindított kamatemelési ciklus: ez azóta be is igazolódott, a jegybank utolsó ülésén jelezték is, hogy szó sem lehet további kamatemelésről, legalábbis idén.

Amerikai 10 éves államkötvény hozama

A 10 éves hozam március végére le is zuhant 2,35 százalékig, ami lényegében megegyezik a jegybanki alapkamat értékével. Ez az árazás már azt jelentette, hogy piac a következő 10 évre sem számított a jelenleginél magasabb átlagos hozamra. Azóta ezen elgondolkoztak a befektetők, rájöttek, hogy ez egy igen valószínűtlen eset, és megkezdték a kötvények eladását, lejjebb nyomva az árfolyamot és emelve a hozamot. A hozam 2,6 százalékig emelkedett vissza, és ebben az is szerepet játszott, hogy kisebb lett a pesszimizmus a gazdasági kilátásokat illetően, különös tekintettel arra, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi megegyezés is egyre közelebbinek és reálisabbnak tűnik.

Európa

Európa legfejlettebb országainak kötvénypiacán is hasonló folyamatok játszódtak le, azzal az eltéréssel, hogy a hozamok egészen különlegesen alacsony tartományban mozognak, sőt, ami ép ésszel felfoghatatlan: a német kötvény hozama egy darabig negatív is volt.

Német 10 éves államkötvény hozama

A folyamat kontinensünkön is decemberben indult és márciusban érte el a legpánikszerűbb részt a kötvényvásárlók részéről: a német 10 éves hozam mínusz 0,07 százalék volt, az osztrák, a holland, a finn és a francia pedig 0,1-0,2 százalék között mozgott.

Most ezeknél a kötvényeknél is zajlik a korrekció, persze még így is igen alacsonyak a hozamok. A német hozam visszakapaszkodott 0,1 százalékig, a többi említett pedig 0,3-0,4 százalékra.

Hazai hozam

Egyúttal két kötvénynél játszódig még viszonylag meglepő folyamat: az egyik a görög, a másik a magyar. A mi 10 éves hozamunk 3,32 százalékra emelkedett, ami talán inkább csak azzal magyarázható, hogy miután a lakossági állampapírokra jóval rövidebb lejáratra ennél lényegesen magasabb kamatot fizet az állam, így az intézmények sem hajlandók túl alacsony hozammal vásárolni hosszabb lejáratra.

Görög csoda

Ami igazán meglepő, az a görög hozam, ami lényegében ugyanerre a szintre ereszkedett, a görög állam 10 évre ugyanakkora kamatra kap most pénzt, mint a magyar, pedig 2012-ben, az első nagy görög válságban 40 százalék fölött is volt a hozam, 2015-ben a második fordulóban, amikor a Sziriza párt szerette volna elérni, hogy Európa mégiscsak fizesse a korlátlan görög költekezést, 20 százalék fölé került.

Görög 10 éves államkötvény hozama

Ciprasz miniszterelnök akkor végül belátta, hogy senki nem finanszírozza tovább országát, ha nem teszi rendbe a gazdaságot. Ezt megtette, azóta is példásan vezeti országát, és a fájdalmas stabilizáció után teljesen egyensúlyba került a görög gazdaság, sőt, a hosszú recesszió évei után most már élénk növekedést mutat. A bizalom így teljes mértékben visszatért, a befektetők már a magyar szinten veszik a görög kötvényeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG