2p
A részvénypiacok emelkednek, halványul a hónap eleji összeomlás emléke. A BUX is erősödik, főleg a Molnak köszönhetően, esik azonban az Opus és a Konzum. A Nordtelekom a tőkeemelés szintjéig emelkedik 8 százalékkal. A svájci frank újra erősödik, nem úgy a forint, kissé a cseh korona is gyengül.

Miután Amerikában több napon át az volt a jellemző, hogy magasan indítanak a piacok, majd a mélyben zárnak, pénteken megfordult a helyzet, és szép emelkedés kerekedett. Az S&P 500 index azonban a nagy felpattanás után kialakult sávon belül zárt, így irány egyelőre nem alakult ki, a hónap eleji zuhanás viszont már a múlté.

S&P 500 index

Az ázsiai indexek többsége is szépet emelkedett ma, a Nikkei 1,2 százalékkal erősödött. Európa nagyobb piacain fél százalék körüli az emelkedés, a BUX 0,4 százalékkal van a pénteki záróár felett, 38 400 ponton.

Legjobban a Mol teljesít, 0,7 százalékkal van feljebb 2792 forinton, az OTP és a Richter egyaránt 0,4 százalékot emelkednek 11 370 illetve 6055 forintig. Az Opus 3 százalékkal esik 635 forintig, a Konzum 1 százalékkal van lejjebb 3085 forinton. A tőkeemelés árszintjéig, 55-56 forintig, 8 százalékkal emelkedik a Nordtelekom.

Az olajár a múlt heti emelkedés után viszonylag magasan van, a WTI 63,50 dollár, a Brent kereken 67. A forintból több mint 313-at kell adni egy euróért, a cseh korona esetében ez a szám 25,39. Míg azonban a korona egy év alatt 7 százalékot erősödött, és ezek után gyengül kicsit, a forint régóta egy szűk sávban mozog, és most azon belül gyengült.

A svájci franknak elsőre sok lett volna az eurónként 1,20-as szint, ahol sok évig limitet szabott neki a jegybank, majd 3 éve elengedte a limitet, és a frank robbanásszerűen felugrott a paritásig. Most újra erősödik, megközelítette az eurónkénti 1,15-ös szintet. A svájci jegybank devizatartalékai továbbra is tetemesek, ez feltehetően gátolja a frank gyengülését.

Euró/svájci frank

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG