2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,71 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 121 308,37 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat alakította a kereskedést. A délelőtti esés után oldalazott, majd a délutáni órákban enyhén emelkedett a magyar részvényindex, végül kis pluszban tudott zárni. A vezető hazai papírokkal kapcsolatos fontos hírek nem érkeztek.

A Mol 6 forinttal, 0,17 százalékkal 3598 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,37 százalékkal 38 010 forintra nőtt, forgalmuk 13,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,45 százalékkal 1900 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,98 százalékkal 10 150 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 319,48 ponton zárt szerdán, ez 39,78 pontos, 0,39 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Az OTP-nek volt a legjobb napja
Az OTP-nek volt a legjobb napja
Fotó: Depositphotos

Vegyes mozgás a vezető nyugat-európai tőzsdéken

A londoni FTSE-100 mutató 0,11 százalék emelkedéssel, a frankfurti DAX-index 0,51 százalék gyengüléssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,08 százalék erősödéssel fejezte be a napot. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,36 százalékkal csökkent.

Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,89 százalékos, az S&P 500-as index 0,97 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,12 százalékos pluszban állt. A

z északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1 centtel, 64,91 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 4840,51 dolláron állt unciánként, 1,59 százalékos (74,94 dolláros) erősödéssel. 

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, februári jegyzésében erőteljesen, 10,52 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 39,66 eurón fejezte be a napot. A gázjegyzés három hónapja 32,30 eurón, egy éve 43,27 eurón, két éve 32,74 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG