2p
Annyira alacsony az olajár, hogy a Lukoil úgy döntött, visszafogják a termelést.
A Brent árfolyamának alakulása.
Friss árfolyamok >>>

A Lukoil tavalyi olajtermelése rekordnagyságú, 100 millió tonna volt - közölte hétfőn a cég alelnöke, Leonyid Fedun, aki hozzátette: idén ez kisebb lesz.

A szakértő arról is beszélt, hogy szerinte, miután jelentősen csökken az amerikai palaolaj-termelés, az OPEC az olajtermelésének a csökkentéséről dönthet.

Sorra mennek tönkre a cégek

Hívják össze az OPEC-et!

Venezuela a minap az OPEC rendkívüli ülésének az összehívását javasolta. Eulogio del Pino olajügyi miniszter szerint az OPEC rendkívüli ülésére meg kell hívni a szervezeten kívüli olajtermelő országokat is. A miniszter szerint ma már olyan alacsony a nyersolaj ára, hogy valamennyi olajtermelő megsínyli azt: csökkenteni kell az ágazatban a beruházásokat és tömegével elbocsátani a munkavállalókat a szektorban.

Leonyid Fedun szerint a palaolaj nem tűnik el, de az Egyesült Államokban legfeljebb 20-30 ágazati cég marad talpon. Ezeknek a cégeknek a termelése jelenleg napi 4-5 millió hordó, és ez a szint legfeljebb 15-20 százalékkal nőhet majd.

Azt mondta a Lukoil alelnöke, hogy amikor 100 dollár körüli volt az olajár, akkor a bankok könnyedén adtak pénzt a palaolaj-termelés beindítására. Azóta az olajár jócskán visszaesett, és az Egyesült Államokban már vagy 50 palaolaj-kitermelő vállalat ment tönkre. Egy idő múlva még vagy 500 ilyen cég zár be - tette hozzá.

Leonyid Fedun szerint, amint az OPEC azt látja, hogy jelentősen zsugorodik az amerikai palaolaj-termelés, az olajkartell pedig megvédte olajpiaci részesedését, az OPEC az olajtermelés visszafogásáról dönthet. Ez májusban, vagy valamikor a nyáron várható. Ezután a kőolaj világpiaci ára gyorsan emelkedni kezd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44620 44550 44940 +0,31% 44640 44810 1 042 976 560 HUF 2026-07-20 11:57:52
MOL 4188 4172 4222 +0,53% 4182 4190 612 216 284 HUF 2026-07-20 12:00:08
MTELEKOM 2630 2624 2648 -0,38% 2626 2630 77 516 020 HUF 2026-07-20 11:56:54
RICHTER 11930 11930 12050 -0,42% 11930 11970 678 617 330 HUF 2026-07-20 12:01:19
OPUS 370 368 373 0,00% 369 371 6 244 136 HUF 2026-07-20 11:49:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
Részvény / Deviza / Áru Trump hétvégi bejelentéseitől tartottak a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1090,66 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel 140 981,27 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban indították a hét utolsó napját Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 16:18
Veszteséggel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Elbágyadt a kánikulában a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 15:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,17 pontos nyitás után enyhén csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot kaptak a tőzsdék a világon, Budapest sem maradt ki a szórásból
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:36
Az olajár viszont tovább emelkedik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG