2p
Jászai Gellért érdekeltségei között rendezgetik az Opimus-tulajdonrészeket: 14 százaléknyi részvénypakett került át a Konzumtól és másik Konzumhoz. Záporoznak a közlemények a Konzum-érdekeltségek és Mészáros Lőrinc további várható részvényvásárlásairól is.

Két közleményt adott ki délután 4-kor az Opimus, amelynek részvényeivel péntek óta nem lehet kereskedni. Az egyik szerint a Konzum Management Kft. eladta az összes (44,2 milliónyi, 14 százaléknyi) Opimus-részvényét, így a társaságban gyakorolt mindennemű befolyása megszűnt. (A mai tőzsdenapra a Konzum kereskedését is felfüggesztették.)

A másik közleményben a vevőt leplezik le: A Konzum PE Magántőkealap ugyanis egyidejűleg 44,2 millió részvényt vásárolt, így 14 százalékos befolyást szerzett az Opimusban.

A nagytulajdonosok a társaságban így Mészáros Lőrinc magánszemély (16,9%), Konzum PE (14 százalék), Status Capital Befektetési Zrt. (8,38 százalék).

Egy korábbi interjúban Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta: a Konzum PE Magántőkealap tulajdonosi jogait gyakorló alapkezelőben többségi tulajdonnal rendelkezik. A Konzum által az Opimussal egyidőben kiadott tájékoztatás szerint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közvetlenül és közvetett módon 46,8%-os részesedéssel rendelkezik a Konzum PE Magántőkealapban.

Lesz még pakolászás

További bejelentéseket is tettek a cégek az Opimus-szal kapcsolatban. Ezek szerint a Konzum PE Magántőkealap az Opimusban 10,53 százalékos részvénycsomagot, a Konzum Management Kft. pedig 15,86 százalékos részvénycsomagot fog szerezni.

Ezután azt is bejelentették: Mészáros Lőrinc magánszemély 7,47%-os Opimus-részvénycsomagot fog szerezni.

Egyelőre nem világos, ki lesz ezeknek a papíroknak az eladója, így az sem, hogy mennyi lesz mindezen folyamatoknak a végén a közkézhányad az Opimusban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40540 39980 40950 +0,72% 0 0 24 765 689 620 HUF 2026-01-30 17:09:20
MOL 3930 3870 3968 +0,72% 0 0 4 376 490 052 HUF 2026-01-30 17:10:43
MTELEKOM 1998 1972 2015 +1,42% 0 0 825 917 221 HUF 2026-01-30 17:05:26
RICHTER 10770 10620 10870 +1,51% 0 0 4 293 531 670 HUF 2026-01-30 17:05:08
OPUS 550 547 554 -0,18% 0 0 2 251 659 436 HUF 2026-01-30 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki az Irán elleni amerikai támadásra figyel
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 09:24
A budapesti tőzsde is Trump döntésére fókuszál.
Részvény / Deviza / Áru Izzadni kezd a tenyere, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 07:33
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG