3p
Múlt héten a szír erők azt jelentették, hogy elfoglalták az utolsó, még az Iszlám Állam kezén lévő várost, Abu Kamalt. A dzsihádisták azonban csak elbújtak, és rátámadtak a könnyű győzelemre számító erőkre, majd visszafoglalták a várost. Ez azonban már csak egy szépítés, mint Hitlernek az Ardenneki csata volt. A vég elkerülhetetlen.

Múlt héten az iraki hadsereg az Eufrátesz déli partját felszabadította a szír határig, és a hírek szerint ha maga a hivatalos iraki haderő nem is, de az Irán által támogatott síita népi milíciák átkeltek a határon, hogy segítsenek elfoglalni Abu Kamalt. Az ostromban rajtuk kívül az ugyancsak iráni támogatású Hezbollah milíciák vettek részt, akik az iraki határ mentén egy szűk folyosón tudták megközelíteni  területet. A szír főerők és orosz támogatóik azonban még nem jutottak a városig, nagyjából 40 km-el északabbra álltak, a köztes területen még át kell verekedniük magukat.

A kemény mag

Abu Kamal felszabadításának kísérlete tehát korlátozott erőkkel zajlott, és ezt ki is használta az Iszlám Állam, pláne, hogy ez az utolsó városuk, mit védjenek körömszakadtukig, ha nem ezt? Ráadásul valószínűleg vezérkaruk, esetleg maga a kalifa is ott tartózkodik, ha életben van. Ha ez a város végleg elesik, marad néhány folyóparti falu és a sivatag, azok pedig legfeljebb pár napig tarthatók.

Így most a város ismét az Iszlám Állam kezében van, az oroszok szünet nélkül bombázzák, és a szír főerőkkel együtt a sivatagon keresztül törnek előre, megkerülve az Eufrátesz völgyét, hogy így hamarabb eljuthassanak az ostromlott városhoz, és végleg bevegyék azt. Nem kétséges, hogy ez sikerülni is fog, hisz óriási a túlerő, de hát Hitler sem hagyta abba, amíg, ahogy ő maga mondta, az ajtaja előtt nem állt egy orosz tank.

Utolsó emberig

Amikor a Harmadik Birodalom már olyasmi volt, mint most az Iszlám Állam, már nem folytatott érdemi harcot, viszont több millió német katona volt még odaszorulva. Nekik egyetlen gondjuk volt: hogy eljussanak a nyugati vonalakig, mielőtt a szovjet erők utolérik őket, és a nyugati szövetségeseknek adják meg magukat. Amikor ez sikerült, formálisan is letették a fegyvert, igaz, fanatikus vezérük akkor már bő egy hete halott volt.

Az Iszlám Állam nem gondolkozik ilyesmin: aki nem szivárog el közülük, az a végsőkig, a halálig akar harcolni. Ez az utolsó lakott területeken hevesebbé teszi az ellenállást, hisz az a pár ezer harcos, aki mindeddig megmaradt, egyre kisebb területre szorul vissza, és ott egyre fanatikusabban küzdenek. Így volt ez az iraki Moszulban is, az utolsó pár száz embert roppant nehéz volt leküzdeni.

Feldarabolják

Mindezzel együtt úgy tűnik, hogy az év végénél tovább nemigen tarthatnak ki, megszűnnek, mint területi egység. A térképen sárgával jelölt SDF, az amerikai támogatású kurd-arab koalíció közeledik az iraki határhoz, így kettévágja a területet, a rózsaszín orosz-szír erők pedig az említett sivatagi kerülővel zárják katlanba az Eufrátesz völgyében rekedt kemény magot. Az Iszlám Állam rúgott egy utolsót, de sorsát már nem kerülheti el.

Az Iszlám Állam Szíriában, szürkével. Forrás: liveuamap.com

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG