3p
Maradt a rossz és bizonytalan hangulat a tőkepiacokon, a Fed jegyzőkönyvére várnak. A magyar részvények és a forint is estek egy kicsit, a font magához tért és erős a dollár. Az olaj ismét gyengélkedik, emelkedett a Lufthansa, nem esett viszont tovább a Samsung.

Miután kedd este a gyenge Alcoa-jelentés után estek nagyot a részvénypiacok, szerdán is ennek az utóhatása érződött. Az európai részvények mintha utol akarták volna érni a késő este zuhanó amerikai társaikat, újabb fél százalék körüli mértékben süllyedtek. Az amerikai főbb tőzsdemutatók is 1-2 tizedszázalékos mínuszban kezdték, sokáig tétováztak, végül képesek voltak szerény, 1-2 ezrelékes pluszba átlendülni.

A BUX index egész nap kis mínuszban volt és 0,3 százalékos eséssel búcsúzott. A Mol be-bebukott a nulla alá, de végül 0,2 százalékkal 17 580-ra ment fel. Az OTP 0,7 százalékkal 7380 forintra esett, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal 453-ra, a Richter három forinttal 5732-re, ami viszont százalékban jelentéktelen.

Forint, zloty, lej, három jó barát

A forint is gyengült, 305,50 körül járt este az euró, ami 60 filléres emelkedést jelent. A złoty és a román lej is hasonló mértékben gyengült. A dollár hét hónapos csúcsra emelkedett a főbb devizákkal szemben (DXY index), vélhetően a kamatemelési várakozások miatt. A Fed nyíltpiaci bizottságának jegyzőkönyvét ma teszik közzé.

A Marketwatch egyébként az erős dollárral magyarázza a nagy keddi tőzsdei áresést Amerikában, ez a múltban is sokszor lefelé küldte az S&P 500 indexet. Igaz, ezen az alapon Európában meg emelkedésnek kéne jönnie, hiszen gyengül az euró, ami jó az exportőröknek.

Magához tért kicsit a font

Ezúttal jókorát, egy százalék körüli mértékben emelkedett az angol font, miután a brit miniszterelnök politikai nyomás hatására beleegyezett, hogy a Parlament is szavazzon az Európai Unióból való kilépés tervéről. Kérdés, ez mennyire lesz tartós, folytatódik-e a brit valuta vesszőfutása.

A gyengélkedő olaj is hozzájárulhatott a rossz részvénypiaci hangulathoz, valamivel egy százalék feletti esés után a Brent 51,90, a WTI 50,10. Az arany stagnál, az ezüst kissé emelkedik.

Elakadt a Telekomunk

Nagy menetelés után akadt el a Telekom – írja a KBC Equitas –, 30 forintot erősödött szeptemberben, megörvendeztetve a befektetőket. „Most viszont a 460 forint erős ellenállásnak tűnik, ráadásul a következő markáns szint sincs messze, így jó eséllyel alábbhagy majd a lendület. Az utóbbi hetek hírei, és a látszólag kezdődő hozamemelkedés erre bőven elegendő indokot is szolgáltathat. Hosszabb távon persze továbbra is bízunk a részvényben” - teszik hozzá.

Samsung, Ericsson, BASF

A Lufthansa részben egy elemzői ajánlás miatt emelkedett négy százalékot, részben jó forgalmi adatokat tett közzé, de nem feltétlenül vonultak el fölüle a felhők. Nemsokára ismét tárgyalni fog a szakszervezetekkel.

A teljes robbanós, kigyulladós 7-es sorozatú telefontípust a kukába dobó Samsung ma már nem esett tovább. Az Ericsson viszont profit warningot tett közé és 20 százalékkal zuhant. A BASF meglepően jó számokat produkált jelentésében, de végül változatlan áron zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG