2p
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma a héten 13 milliárd forinttal maradt el az előző hetitől, a vezető részvények árfolyama emelkedett, a BUX értéke is nőtt.

A BÉT részvényszekciójának forgalma 26,8 milliárd forint volt, az előző heti 39,8 milliárd után. A legnagyobb forgalmú részvény az OTP volt, az összforgalom 57,89 százalékát adta. A vezető papírok közül a Richter árfolyama emelkedett a legjobban a héten, 9,58 százalékkal haladta meg az előző hetit. A BUX 6,37 százalékkal erősödött egy hét alatt, pénteken 16759,10 ponton zárt.

Napról napra

Hétfőn a Budapesti Értéktőzsde indexe minimális emelkedéssel zárt, az átlagosnál jóval alacsonyabb, 1,9 milliárd forintos forgalom mellett, mivel az Egyesült Államokban zárva voltak a piacok.

Kedden a BÉT túlteljesítette a nemzetközi piacokat, mind a négy vezető részvényt nagyon keresték. A BUX 6,2 milliárd forintos forgalom mellett 2,93 százalékos emelkedéssel zárt. Elemzők szerint az OTP papírjai azért keltették fel a külföldiek érdeklődését, mert a magyar bankrendszer kevésbé kitett a svájci frank árfolyamváltozásának, mint több európai országé. Az OTP részvények ára 3,02 százalékkal, 3688 forintra nőtt.

Szerdán a magyar piac mintegy 0,78 százalékos erősödéssel zárt, az előző napihoz hasonló forgalom mellett. A piacok az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki bejelentését várták az euróövezeti gazdaságok beindítására szolgáló államkötvény vásárlás értékéről.

Csütörtökön az EKB, az eurózóna jegybankja havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programot jelentett be, aminek hatására erősödtek a részvényindexek az európai tőzsdéken, a magyar tőzsdén is tovább nőtt a vásárlási kedv. Egyes elemzők szerint a magyar papírok iránti érdeklődést növeli az utóbbi időben, hogy a magyar kitettség a svájci frankkal szemben jelentősen csökkent a devizahiteles mentőcsomag által.

Pénteken a BUX minimális csökkenéssel zárt, forgalma 5,8 milliárd forint volt. A szakértők szerint a befektetők a vasárnap esedékes görögországi parlamenti választások miatt inkább kivártak.

A héten a vezető részvények mind erősödtek az előző heti záráshoz képest:

Részvény Változás % Záróár
OTP 6,33 3779
Magyar Telekom 6,42 348
Richter 9,58 3 775
Mol 6,42 11 210

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG