4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a héten, pénteken 99 207,79 ponton zárt, 990,77 ponttal, 0,99 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. Leminősítés a Molnál, gyenge gazdasági teljesítmény rontották a helyzetet. 

 

A heti forgalom 66,48 milliárd forint volt az előző heti 101,33 milliárd forint után, az összes vezető részvény múlt heti szintje alatt zárt. Hétfőn kedvezőtlen nemzetközi hangulatban esett a magyar index, amely kedden és szerdán is alulteljesítő volt a nemzetközi piacokhoz képest. A csütörtöki kisebb csökkenést pénteken nagyobb emelkedés követte a Mol és az OTP visszapattanásával, a befektetők kedvező vételi lehetőségeket láttak a vezető részvényekben a korábbi napok visszaesése után.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: tovább vette részvényeit az OTP, amely a hétfői kereskedésben 56 755 darab, kedden 62 557 darab, szerdán 64 910 darab, csütörtökön 65 937 darab saját részvényt vásárolt. Elemzői célármódosítások érkeztek a héten a Mol és a Telekom részvényeire. A Erste elemzője az olajpapír korábbi 3360 forintos célárat 2715 forintra csökkentette, és az ajánlását felhalmozásról csökkentésre rontotta. A Patria Finance a Magyar Telekom 12 havi célárát a korábbi 1870 forintról 2020 forintra emelte, a vételre ajánlás megtartásával.

A Mol és a horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf több alkalommal is folytatott közös teszteket az Adria kőolajvezetéken, de a Mol közleménye szerint a legfrissebb eredmények egyelőre nem igazolják, hogy a vezeték képes lenne hosszú távon Magyarország és Szlovákia számára elegendő mennyiségű kőolajat hozni az Adriai-tengerről. A magyar társaság tájékoztatása szerint a legnagyobb teljesítményt csak egy órán keresztül tudják biztosítani, majd vissza kell venniük a nyomást.

A Mol szerint az Adria-vezeték Közép-Európa ellátásában fontos szerepet játszik, de ahhoz, hogy a jelenleginél nagyobb szerepet kapjon, először tisztán kell látni, mire képes, és milyen állapotban van horvát szakasza, továbbá mi kell ahhoz, hogy képes legyen az év minden napján akár 40 000 tonna kőolaj szállítására.

Ezzel összefüggő hír, hogy Szijjártó Péter külügyminisztere a Guardian brit napilapnak adott interjúban jelezte, Magyarország nem fog leválni az orosz energiáról, annak ellenére, hogy a Fehér Ház a NATO-szövetségesek felé ilyen jellegű elvárást fogalmazott meg. A Mol a héten megállapodásokat írt alá az iraki Kurdisztán Régióból (KRI) származó nemzetközi kőolajexport újraindításáról a KRI-ben aktív többi nemzetközi E&P vállalattal, a kurdisztáni regionális kormánnyal és az iraki kormánnyal. A Mol 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a kurdisztáni Shaikan olajmezőben, ezzel termelési részesedése napi 4,6 ezer hordóegyenérték/nap (mboepd) volt az első fél évben, ami a csoport teljes szénhidrogén-termelésének 5 százaléka.

A tőkepiaci felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank a héten elfogadta a 4iG kötelező vételi ajánlatát a Rábára, azonban a járműipari holding igazgatósága közölte, hogy nem javasolja a részvényeseknek az ajánlat elfogadását. A 4iG korábbi közlése szerint a kötelező vételi ajánlatot a tőkepiaci jogszabályok miatt tették, és nem cél a Rába tőzsdei kivezetése. A Rába október 30-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen egyetlen napirendi pont, a 4iG vételi ajánlata szerepel.

Az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén 6,5 százalékon hagyta az alapkamatot, és szeptemberi inflációs jelentésében 4,6 százalékra mérsékelte az évre várható átlagos éves inflációt, a jövő évre vonatkozó prognózisát 3,8 százalékra emelve. A jegybank a 2025-re vonatkozó növekedési előrejelzését 0,8 százalékról 0,6 százalékra módosította, míg a jövő évre és 2027-re vonatkozó prognózis nem változott.

Árfolyam

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb esés a Magyar Telekom papírjaiban volt. Jegyzése 1,84 százalékkal gyengült, így pénteken 1814 forinton zárt a papír 2,75 milliárd forintos heti forgalomban. Az OTP árfolyama 1,09 százalékkal csökkent, a papír 29 090 forinton zárt pénteken, több mint 44,36 milliárd forintos heti forgalom mellett. A Mol 1,15 százalékot vesztett értékéből a héten, a részvény 2740 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 9,78 milliárd forint volt. A Richter árfolyama esett a legkisebbet a héten, 0,20 százalékkal alacsonyabban, 9770 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, a részvény heti forgalma meghaladta a 6,73 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX pénteken 9234,51 ponton zárt, 75,12 ponttal, 0,81 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42180 41110 42180 +0,79% 42160 42190 5 344 531 200 HUF 2026-11-03 14:43:40
MOL 5035 4942 5065 +1,72% 5025 5030 1 874 492 622 HUF 2026-11-03 14:43:40
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2894 2896 538 565 494 HUF 2026-11-03 14:43:55
RICHTER 13050 12840 13070 +0,38% 13050 13070 607 743 610 HUF 2026-11-03 14:43:47
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 195 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG