5p
A Magyar Telekom enyhén pozitív meglepetéssel szolgált jelentésében az elemzők szerint, ezt ma a tőzsde is honorálta. A Waberer’s annak ellenére tudott emelkedni, hogy negyedéves eredményét két szakember is rossznak minősítette. Az egyik ugyanakkor pozitív a jövővel kapcsolatban, és nem kevesebb, mint 45 százalékos emelkedést vár a részvénytől.

Jó hangulatban telt ma a tőzsdei kereskedés, az európai vezető indexek 1,0-2,5 százalék közötti emelkedést mutattak zárásban. Az USA főbb mutatói is egy százalék feletti pluszban járnak. Enyhültek az amerikai-kínai vámvita és a kínai leértékelés keltette aggodalmak.

Itthon a BUX index csak 0,25 százalékkal ment fel. A négy nagy részvény közül leginkább a Magyar Telekom drágult, 1,7 százalékkal. Előző esti gyorsjelentésének fogadtatása ugyanis kedvező volt. Az OTP holnap reggel fog jelenteni. (A Richter és a Mol már közzétette negyedéves eredményét.)

Egyedül bevétel soron maradt el a konszenzustól a Telekom, az eredmények jobbak lettek, mint azt az elemzők várták – írta az Equilor Befektetési Zrt. gyorselemzése. A 2019-es célkitűzésein nem változtatott a menedzsment.

Kisebb állami bevételek

A negyedéves bevétel éves alapon 4 százalékkal csökkent. Ennek oka a magas bázishoz képest alacsony RI/IT bevételek. Ezt főleg a magas egyszeri tételek elmaradása, és az enyhén alacsonyabb állami megrendelések okozták.

(Forrás: BÉT)

A mobil bevételek 1,8 százalékkal emelkedtek, amit az adatértékesítések 13,5 százalékos növekedése segített, és a hangalapú bevételek 2,5 százalékos, illetve a mobil kiegészítők 4,5 százalékos csökkenése rontott.

Többet költünk internetre

“A növekedést legjobban a vezetékes internet szolgáltatás támogatta, köszönhetően a növekedő előfizetői számnak Magyarországon, illetve a nagyobb sávszélességre való váltás miatti magasabb felhasználói áraknak” – írják.

A változatlan idei célok alapján a bevétel enyhén csökken, az EBITDA 1-2 százalékkal emelkedik, és továbbra is 27 forintos egy részvényre eső osztalékkal terveznek. Az első féléves eredmény alapján e célok teljesíthetők, de a tőkeberuházások a vártnál magasabban alakultak eddig – teszi hozzá a brókercég.

Szép meglepetés a Telekom

Pozitív meglepetést okozott a Magyar Telekom a ma esti gyorsjelentésével – írja a KBC Equitas is. A bevétel visszaesett éves alapon, de ez várható volt. A profit viszont ennek ellenére is növekedni tudott szinte valamennyi soron. Ez az elemzők várakozásánál erősebb eredmény.

“Némileg hűtheti a kedélyeket, hogy az éves célkitűzéseket felfelé már nem módosította a vezetés” – tették hozzá, és pozitív árfolyam-reakcióra számítottak mára. (Ez, amint említettük, bekövetkezett.)

Siralmas Waberer’s negyedév

A Waberer’s egy újabb siralmas negyedévről adott számot – írta hírlevelében az Erste Befektetési Zrt. “Nemcsak a Brexit-hez kapcsolódó felhalmozás utáni kisebb kereslet hatott negatívan az árakra és a kihasználtságra, hanem az új fuvarszervező szoftver is többször csődöt mondott.”

Az itthoni üzletágak viszonylag jól teljesítettek, gyakorlatilag szinten maradó üzemi eredménnyel. “A szoftver problémák mostanra megszűntek, és a fuvarozási árak is helyreálltak” – írják. A cég mintegy tíz százalékkal (360 darabbal) csökkentette a kamionok számát, így a kihasználtságot mintegy tíz százalékkal sikerült emelnie.

További 300 kamion leépítését tervezik. “A rossz eredmény ellenére a kilátások jelenleg sokkal biztatóbbak, mint korábban voltak” – teszik hozzá. A Waberer’s részvénye ma az alacsony kezdés után 1,2 százalékkal emelkedni tudott.

45 százalékos emelkedési potenciál?

Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője ma kezdte meg a Waberer’s elemzését a BÉT középvállalatokkal foglalkozó, angol nyelvű aloldalán. A célár az év végére 1785 forint, miközben a papír ma 1230 volt. Ez 45 százalékos felértékelődési potenciált rejt. Az ajánlás persze így vétel.

Ugyanakkor Bukta Gábor is csalódást keltőnek nevezte a második negyedéves gyorsjelentést. De ez után évről évre csökkenő veszteségre számít. (A tavalyi 21 után 2019-ben mínusz 18, 2020-ban mínusz nyolcmillió euróra.)

Válságmenedzser érkezik

Az elemzés szerint fontos, hogy új válságmenedzser érkezik a céghez. Bíznak a rövid távú intézkedésekben, de legalább két nyereséges negyedévre lesz szükség 2020-ban, hogy fordulatról lehessen beszélni. Azt is írják, hogy a veszteségek ellenére a Waberer’s nem halad csődveszély felé, és egyes eszközei többet érnek, mint a jelenlegi részvényár.

A Zwack és az adó leve

Megitta az adóemelés levét a Zwack – írta a KBC Equitas elemzője, Nagy-György János. “A várakozásoknak megfelelő gyengébb negyedéven van túl a Zwack, amely súlyosan megérezte a januárban életbe lépő adóváltozásokat. A visszaesés a bevétel- és eredménysorokon is jelentős, de a teljesítmény összhangban van a menedzsmentvárakozásokkal”, az éves célszámokat is megerősítették. “Pánikra egyáltalán nincs ok, de a következő két negyedévben is jelentősen gyengébb eredményekre számíthatunk” – írták.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43180 42890 43400 +1,22% 43180 43190 5 507 916 550 HUF 2026-11-05 12:25:36
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 4982 4998 2 573 592 256 HUF 2026-11-05 12:25:38
MTELEKOM 2918 2872 2938 -0,07% 2916 2918 691 648 966 HUF 2026-11-05 12:24:50
RICHTER 12940 12850 12980 +0,31% 12930 12950 220 813 830 HUF 2026-11-05 12:24:45
OPUS 213 208 214 -0,93% 209 211 10 098 056 HUF 2026-11-05 11:54:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG