1p
A hazai hadiipar fejlesztésével, újraélesztésével kapcsolatos kormányzati terveket szellőztetett meg ma reggel a Népszabadság. A tervekben komoly szerepet kaphat a Rába, amely most is több milliárd forintos megrendelésekkel rendelkezik a HM-től. A részvény a tőzsdén a hírek nyomán maximális mértékben, 15 százalékkal drágult.

A honvédelmi vezetés az úgynevezett Hadik-terv (Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Terv) keretében igyekszik fellendíteni a hazai hadiipart. A Hende Csaba vezette szaktárca célja, hogy az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák – írja a Nol.hu.

Külön figyelmet szentelnének a polgári és katonai felhasználásra egyaránt alkalmas termékek előállításának, ez a HM szerint „az önfinanszírozó rendszer kialakítását” is elősegítheti. A piacképes termékek létrehozási folyamatába a tudományos életet (MTA, kutatóintézetek, egyetemek) is jobban be kívánják vonni, hasonlóképp a már meglévő termékek és képesség továbbfejlesztésébe. Szorosabb együttműködést szorgalmaznak a külügyi és a gazdasági minisztériummal, illetve a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal annak érdekében, hogy a magyar hadiipari cégek a szükséges reklámhoz és ennek révén nagyobb megrendeléshez juthassanak.

A hadiipar fellendítésében a HM jelenlegi vezetése szerint nagy szerepet játszhat az államosított Rába is, amely már most is több milliárd forintért szállít katonai járműveket a honvédségnek egy 2018-ig szóló keretszerződés értelmében – írja a lap. Hende Csaba nemrég a magyar hadiipar jövője letéteményesének nevezte a Rábát, és kilátásba helyezte, hogy újabb többmilliárdos járműmegrendelést készül adni a cégnek. Ennek részleteiről azonban egyelőre semmit nem tudni.

A Népszabadság értesülései szerint a Hadik-terv az Orbán-kormány asztalán már megfordult, a kabinet annak célkitűzéseivel egyetértett. Most a részletek pontos kidolgozása van folyamatban, az információk egy része azonban titkosított. A részvény a hírek nyomán a tőzsdén lényegében a lehetséges maximális mértékben, 14,9 százalékkal drágult, 657 forintról 755 forintra. Az állam novemberben 815 forintos árfolyamon tett ajánlatot a cég összes részvényére. (Fotó: Rába Nyrt.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG