2p
Két éve nem láttunk akkora tőzsdei kibocsátást, mint ami ma készül.
Fotó: Wikimedia / Edouardlicn

Ma jegyezhetjük, bő két hét múlva kereskedhetünk vele

Végső szakaszába ért a kínai állami Postai Megtakarítások Bankja (Postal Savings Bank of China, PSBC) elsődleges részvénykibocsátásának előkészülete a hongkongi tőzsdén. Szeptember 5-én lehet megtenni az ajánlatokat a részvényre, a beárazás szeptember 20-án vagy 21-én lesz, a papír debütálása pedig szeptember 28-án. Várakozások szerint a részvények 60-80 százalékát nagybefektetők jegyzik le.

A PSBC állami kézben van, az 1,34 milliárd lakosú országban alapvető pénzügyi szolgáltatásokat kínál elsősorban a kkv-knak, valamint a vidéken élő, alacsonyabb jövedelmű ügyfeleknek. A China Post Group irányítása alatt áll. Eszközértékét tekintve Kína hatodik legnagyobb bankja, a fiókok számát tekintve viszont második a listán - Kína összes régiójában jelenek vannak, mintegy 40 ezer kirendeltséggel.

A kínaiak nagyon hisznek a tőzsdében

A PSBC-nek várhatóan 8-10 milliárd dollár értékben sikerül részvényeket eladnia. Ez lesz így a legnagyobb IPO azóta, hogy 2014-ban a világ legnagyobbnak internetes kereskedelmi vállalata, az Alibaba Group Holding rekordértékben, 25 milliárd dollárért adott el részvényeket a New York-i Értéktőzsdén (NYSE).

Az előző rekorder szintén kínai cég volt. 2014-ben 22,1 milliárd dollár értékben adott el részvényeket a Kínai Mezőgazdasági Bank.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42000 41860 42300 +0,12% 41960 41990 1 377 418 080 HUF 2026-04-29 11:56:24
MOL 4048 3980 4084 +0,20% 4028 4044 565 617 364 HUF 2026-04-29 11:52:11
MTELEKOM 2494 2490 2506 +0,16% 2494 2496 154 439 314 HUF 2026-04-29 11:57:29
RICHTER 12850 12740 12900 +1,34% 12820 12850 242 320 970 HUF 2026-04-29 11:54:51
OPUS 287 285 290 -0,86% 285 287 9 651 628 HUF 2026-04-29 11:46:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG