3p

Eredetileg november 9-éig tartott volna a jegyzés, de akkora volt az érdeklődés, hogy a lakosságnak felajánlott mennyiségre már szerda estig csaknem kétszer annyi jelentkezés érkezett. Az intézményi befektetők november 2-ától jelezhetik vételi szándékukat.

Az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárult az AutoWallis eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzése - tudatta a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelentetett közleményében.

A hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel. Ehhez képest három nap alatt ennek majdnem kétszeresét elérő, 2,8 milliárd forintot meghaladó összegű jegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők az OTP Banknál, 122 forintos maximális áron.

A lakossági értékesítési Időszak korábbi időpontban történő lezárása nem érinti az intézményi értékesítés megjelölt ütemterv szerinti időpontját és annak zárását. Az intézményi befektetők továbbra is 2021. november 2-9. között jegyezhetnek AutoWallis-részvényeket a lakossági körrel megegyező, előzetesen meghatározott 107-122 forint közötti ársávban.

Csaknem kétszeresen túljegyezték az AutoWallis részvényeit a magánszemélyek. Fotó: AutoWallis Csoport
Csaknem kétszeresen túljegyezték az AutoWallis részvényeit a magánszemélyek. Fotó: AutoWallis Csoport

Fontos, hogy a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp megemelt kibocsátási összértékét (2 milliárd forint), mint a lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal megnövelje (2,5 milliárd forintra) és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést elfogadjon.

A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi könyvépítéses aukciós értékesítés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. A részvények értékesítéséből befolyó forrást az AutoWallis Csoport a növekedési stratégiája megvalósítására fordítja, amely 2025-ig 16-38 milliárd forint értékű tranzakciókkal, akvizíciókkal, fejlesztésekkel számol.

Az AutoWallis tranzakciója nemcsak a társaság szempontjából fontos mérföldkő, hanem a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piacán is, melyen 2017 óta nem volt nyilvános részvénykibocsátás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG