1p
Délelőtt összeomlott a három papír, de aztán az egyik teljesen, kettő részben visszaemelkedett. Nagyot esett a Mol, emelkedett a Richter, szárnyal a Nasdaq.

A budapesti kereskedés kezdetén adni kezdték az Appeninnt és  Konzumot, aztán a folyamat egyszer csak pánikszerűvé vált, ráadásul a Konzumra is átragadt, és a három Mászáros-papír hirtelen 10-15 százalékos zuhanásba váltott. Onnan azonban egy idő után felpattantak: a Konzum teljesen vissza is nyerte érékét, 3000 forintra jött föl (2600 volt az alja), a másik két papír viszont 6 százalék körüli mínuszban zárt. Az Appeninn ára végül 745, az Opusé 647 forint lett.

Két százalékot esett a Mol 2930 forintig, ezzel le is rántotta a BUX-ot, noha a Richter 1 százalékot emelkedett 6465 forintig. A BUX 0,7 százalékkal zárt lejjebb, 37 560 ponton.

Amerikában felpattantak az utóbbi napokban nagyot eső nagy internetes cégek papírjai, másfél-két százalékot emelkednek. Így a Nasdaq is feljebb került 0,75 százalékkal 6825 pontig, az S&P 500 közben 0,3 százalékkal erősödik 2647 pontig.

Arany, napon belül

Hirtelen esésnek indult az arany: 1279 dollárról rövid idő alatt 1263-ig hanyatlott az árfolyam.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40870 40250 40980 +1,79% 40870 40880 2 383 999 550 HUF 2026-06-11 11:57:25
MOL 3912 3904 3990 +2,95% 3904 3914 1 370 986 510 HUF 2026-06-11 11:55:38
MTELEKOM 2700 2672 2700 -0,30% 2696 2700 320 356 872 HUF 2026-06-11 11:56:19
RICHTER 11700 11650 11850 -1,02% 11690 11700 245 870 880 HUF 2026-06-11 11:55:52
OPUS 373 373 400 -6,28% 373 380 14 192 712 HUF 2026-06-11 11:55:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG