3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Beva 20 ezer euróig áll helyt. A kártalanítás értékét az elmúlt fél év átlagos tőzsdei ára határozza meg.

Az MNB azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztosokat rendeltek ki, akik átvették a cég irányítását. Befagyasztották az ügyfelek pénzét, feljelentést tettek a rendőrségen is - bűncselekmény gyanúja merült fel az MNB szerint. Részletek >>

Az elmúlt hetekben, hónapokban brókercsődről nem igazán hallottunk, ezért nem árt felidézni az ide vonatkozó szabályokat. A befektetőket a Befektetővédelmi Alap (Beva) kártalanítja. Az alapnak akkor kell kártalanítania, ha a bíróság az alap tagjának a felszámolását rendeli el.

Erről a tagszervezetnek haladéktalanul értesítenie kell a Bevát. A Beva a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő tizenöt napon belül a Felügyelet által üzemeltetett honlapon és a saját honlapján közleményben tájékoztatja a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről.

Az Alap közzéteszi az igényérvényesítés első napját, az igényérvényesítés módját, továbbá a kifizetést végző szervezet nevét. Az igényérvényesítés első napja nem lehet később, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő harmincadik nap.

20 ezer euró

A Beva a kártalanítás során befektetőnként legfeljebb húszezer eurót (bő hatmillió forintot) fizet ki. A kártalanítási összeghatárt tagonként kell figyelembe venni, ha tehát egy befektetőnek több Beva-tagnál, azaz több brókercégnél is van befektetése, minden tagnál külön jogosult a kártalanításra a 20000 eurós összeghatárig. (Korábbi híradásunkat itt pontosítottuk - a Beva segített a jogi szabályozás értelmezésében, ami szó szerint így szól: „Az Alap a kártalanításra jogosult befektető részére követelését - személyenként és Alap tagonként összevontan - legfeljebb húszezer euró összeghatárig fizeti ki kártalanításként.” )

Ráadásul a Beva-kártalanítás „önrészes”: mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész kilencven százaléka.

A részvényesek számolgathatnak...

A kártalanítás során az ügyfél valamennyi biztosított, és a tag által ki nem adott követelését össze kell számítani. Ha értékpapírban tartott követelésről van szó, a kártalanítás összegét a felszámolás kezdő időpontját megelőző száznyolcvan nap átlagárfolyama alapján kell megállapítani. A Beva kártalanítást csak pénzben nyújthat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40000 39670 40570 +0,25% 40000 40010 6 120 598 550 HUF 2026-05-22 16:10:45
MOL 3844 3792 3952 -1,99% 3840 3844 3 357 830 810 HUF 2026-05-22 16:09:29
MTELEKOM 2620 2600 2640 -0,76% 2620 2624 744 868 820 HUF 2026-05-22 16:07:23
RICHTER 12040 11970 12250 +0,08% 12020 12040 938 001 830 HUF 2026-05-22 16:10:37
OPUS 310 307 318 +0,16% 309 313 14 200 841 HUF 2026-05-22 16:01:53
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:53
Közel 2 százalékkal csökkent a Mol árfolyama pénteken délutánig, a BUX-index is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:43
Félidőben a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás húzza lefelé nemcsak az olajpapír, hanem a teljes hazai tőzsde teljesítményét.  
Részvény / Deviza / Áru Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
Czwick Dávid | 2026. május 22. 11:36
Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:23
Nagy volt a riadalom a Tiszaújvárosban történt robbanás hírére.
Részvény / Deviza / Áru Rekordnyereséget produkált a Duna House
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:12
A Duna House csoport az idei első negyedévet rekord eredményekkel zárta. A tisztított adó- és kamatfizetés, illetve amortizáció előtti nyeresége 22 százalékkal emelkedett, 1,6 milliárd forintra. Az adózott profitja pedig 50 százalékkal száguldott felfelé, 900 millió forintra.
Részvény / Deviza / Áru Kegyelmi időszakban egyelőre a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:56
Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A svájci frank ellenében viszont alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Hozza adóoptimalizáló formáját a magyar
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 06:49
Erőteljesen megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) aránya. Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tbsz-számlák mennyisége, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés – írják a BiztosDöntés.hu szakértői. A növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele.
Részvény / Deviza / Áru Új idők jönnek az amerikai Fed élén
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 06:29
Donald Trump amerikai elnök ma a Fehér Házban esketi fel Kevin Warsht az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökévé. Az 56 éves Warsh négyéves elnöki mandátumot kap, a Fed kormányzótanácsának tagjaként pedig 14 éves megbízatása lesz.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe erősödéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 06:22
Néhány tizedszázalékos pluszban fejezték be a kereskedést a Wall Streeten. A piac úgy tűnik kivár, hogy Donald Trump hétvégén újra ráront-e Iránra.
Részvény / Deviza / Áru Semmiről nem maradt le, aki nem reggel váltott eurót
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 19:05
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG