2p

A Magyar Telekom több mint 3,5 százalékos, a Mol több mint 4,6 százalékos emelkedéssel zárta a szerdai kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX-index rekordszinttel zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán – írja az MTI. A részvénypiac forgalma 25,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A BUX európai összevetésben is felülteljesített. A Mol pedig szerdán jelentette be, hogy holdingtársasággá alakul. Részben ez a bejelentés, részben pedig az olajárak emelkedése is szerepet játszhatott az árfolyam emelkedésében – mondta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Czibere Ákos. Az elemző szerint feltételezhető, hogy a Mol holdingtársasággá alakulásától a befektetők hatékonyságnövekedést várnak.

Az OTP árfolyama is történelmi csúcsra emelkedett. Czibere szerint ez részben annak köszönhető, hogy a Goldman Sachs 36 700 forintról 42 ezer forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel.

A Mol 4,62 százalékkal 3400 forintra erősödött, 6,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,61 százalékkal 38 150 forintra, történelmi csúcsra nőtt, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,57 százalékkal 1916 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,1 százalékkal 10 300 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 469,91 ponton zárt szerdán, ez 1,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG