3p
A jegybank mai határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére. Ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást.

Korábbi sajtóhírek és befektetői érdekvédelmi bejelentések szerint a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-ről a jóváhagyott összevont kibocsátási tájékoztatótól eltérő információk jelentek meg, ezért az egyik befektetői szervezet kérte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) intézkedését - közölte a jegybank a Privátbankárral.

Az MNB – a befektetői érdekekre tekintettel – rendkívül gyors eljárásban vizsgálta meg, hogy a kibocsátó részvényértékesítésével kapcsolatos újabb bejelentések, információk összhangban állnak-e a jóváhagyott tájékoztatóban foglaltakkal. Az MNB e körben mérlegelte, hogy a tájékoztató jóváhagyását követően jelentek-e meg olyan lényeges tények, körülmények, amelyek a tájékoztató kiegészítését indokolhatják.

Ennek során a jegybank ellenőrizte a bejelentésben jelzett állítások és a sajtóban megjelent információk valóságtartalmát, továbbá nyilatkozattételre hívta fel a kibocsátót és a forgalmazót.

Mit mond az MNB?

Mit mondott Norbi?A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerdán közölte, megkérdőjelezhető a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jelenleg folyó részvényértékesítésének jogszerűsége, ezért a szövetség a nyilvános részvényértékesítés azonnali felfüggesztését kérte a jegybanktól. A szövetség szerint a cég igazgatósági elnöke olyan, a cég jövőbeni működését és annak kockázatait befolyásoló információk híresztelésébe kezdett a jegyzési időszak alatt, amelyek nem szerepelnek a felügyelet által jóváhagyott kibocsátási tájékoztatóban.Részletek >>>

A jegybank a kibocsátó és a forgalmazó által benyújtott dokumentumoknak a részvényértékesítési tájékoztató tükrében való értékelése alapján megállapította: a tájékoztató közzétételének engedélyezése és forgalomba hozatali eljárás lezárása (illetve az értékpapírral történő kereskedésnek a szabályozott piacon való megkezdése) között lényeges, a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és annak várható alakulásának, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektető részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges új – a védjegyek rövid időn belüli kibocsátóba történő apportálásának szándékára vonatkozó – tény jutott az MNB tudomására.

Mindezek miatt az MNB ma közzétett határozatában elrendelte a tájékoztató kiegészítését, amelyet – a jegybank közzétételi engedélyezési eljárását kérelmezve – legkésőbb szeptember 22-én 16.00 óráig kell benyújtania a kibocsátónak a jegybankhoz. Az MNB e mellett – befektető-védelmi okból – a kiegészített tájékoztató közzétételéig azonnali hatállyal felfüggesztette határozatában a részvények forgalomba hozatali eljárását is.

Az MNB megjegyzi, egyes sajtótalálgatásokkal szemben a tájékoztató kiegészítésének előírása a jogszabály alapján nem jelenti a részvényértékesítés érvénytelenítését - jegyezte meg a jegybank.

A jogszabályi előírások szerint a tájékoztató kiegészítésének hatósági előírása esetén – tekintet nélkül arra, hogy a kiegészítés pozitívan vagy negatívan befolyásolja vagy befolyásolhatja a kibocsátó megítélését – a kiegészítés közzététele előtt értékpapírt jegyző befektetőknek a tőkepiaci törvény rendelkezése szerint lehetőségük van a törvényben meghatározott időtartamon belül a jegyzési nyilatkozatuk visszavonására, a megállapodástól való elállásra – zárja közleményét az MNB.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG