2p
Van olasz kormány, bár olyan, amilyen, a befektetők lelkesen veszik az olasz kötvényeket és részvényeket. A BUX is emelkedik az OTP és a Mol jóvoltából, a forint azonban eddig nem tért magához. Az amerikai bankpapírok a mélyben, akárcsak az amerikai olajtípusok, viszont a Brent olaj ára emelkedik.

Heves kanyarok jellemezték az elmúlt napokban az olasz belpolitikát: először két szélsőségesnek tűnő párt koalíciója fenyegetett, aztán jött volna szakértői kormány előrehozott választásokkal, most mégis a két említett párt alakít kormányt, csak kimarad belőle a korábban tervezett, az eurót elvető gazdasági miniszter.

10 éves olasz államkötvény hozama

Hogy ez korábban költekezést hirdető politikai erőkből összeálló kormány mit tud nyújtani, azt egyelőre senki nem tudja, mindenesetre hirtelen befejezték a piaci résztvevők a rettegést, és lelkesen venni kezdték az olasz eszközöket. A 10 éves olasz állampapír hozama 2,83-ról 2,62 százalékra csökkent (3,40-en tetőzött a pánikban), az olasz tőzsdeindex pedig közel 3 százalékkal emelkedik.

A főbb európai piacok is elégedettek a helyzettel, nagyjából egy százalékkal vannak magasabban az indexek, a BUX azonban már két százalékot emelkedik közel 36 ezer pontig, köszönhetően az OTP-nek, amely több mint 2 százalékot erősödik, és így ismét 10 ezer forint fölé került az ára, valamint a Molnak, amely ugyanennyit emelkedik 2628 forintig.

Amerikában tegnap még erősen adták a bankpapírokat, ma kiderül majd, hogy az ő esetükben is az olasz válság volt-e az ok, vagy ott a befektetők szélesebb körben mérik fel az emelkedő kamatok és a növekvő kockázatok hatásait.

A forint mindeközben nem talált magára, 319,40 az euróhoz képest. Az Brent típusú olaj ára ismét felfelé kúszik, bár a korábbi csúcstól még távolt van: 77,7 dollár. Az amerikai WTI viszont csak 67,2 dollár, a kettő közti különbség óriási, ami méretes amerikai palaolaj kínálatnak köszönhető.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG