2p
Pániknak nem neveznénk, de annyira majdnem egyöntetűen estek a részvények pénteken, hogy akár egy kiadós korrekció előszele is lehet. A pesti tőzsde valamivel kevésbé esett európai társainál, de így is elég volt. A forint kissé tovább gyengült, az olaj tovább esett.

 

Lehet, hogy a Mikulás-rallyt már novemberben letudtuk, mindenesetre a mai globális részvényár-esés eléggé számottevő volt. Az európai indexek 2-2,5 százalékkal mentek le, az amerikai társaik is két százalékhoz közelítettek este hat után nem sokkal. A Nasdaq indexe jóval 5000 pont alá süllyedt, az S&P 500 vészesen közelít a 2000 pontos határhoz. A DAX 2,4, az FTSE 100 2,2 százalékkal zuhant, a francia CAC 40 pedig 1,8-al. Globális konjunkturális aggodalmak, erősödő euró, zuhanó nyersanyagok, az USA tőzsdéinek hatása - magyarázta például az Investing.com az európai zuhanást.

 

A BUX index 1,5 százalékos esése ezzel összehasonlítva még egész istenes, de nálunk is majdnem minden kisebb és nagyobb cég esett. Az OTP és a Richter kicsivel két százalék feletti mértékben, a Mol 0,4, a Magyar Telekom 1,2 százalékkal.

A forint viszonylag stabil volt, a 317,80 forintos euró csak 30 filléres drágulás csütörtök estéhez képest. A zloty ennél valamivel jobban esett, a török líra, az orosz rubel, a brazil reál és a dél-afrikai rand valósággal zuhantak, 2-3 százalékkal az euróhoz képest.

Az euró/dollár nagyjából 1,95 és 1,10 között ingadozott, de legutóbb ismét átlépte az 1,1-et, azaz a dollár rovására is erősödött az euró. A kőolaj tovább zuhant, ki tudja, hol áll meg, a WTI három, a Brent öt százalékkal. Az arany viszont kissé nyerni tudott a rossz hangulatban.

Az USA-ban a kiskereskedelmi eladások kissé a várakozások alatti mértékben nőttek, az infláció azok feletti mértékben emelkedett.

Nagyot esett a német autóipar, a Volkswagen egy darabig még tartotta magát, aztán rossz eladási adatok jöttek ki, és alaposan belehúzott, lefelé. Természetesen a nyersanyagban érdekelt részvényeket sem kímélték.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 42620 43400 -0,09% 42600 42620 9 233 032 790 HUF 2026-11-05 15:47:37
MOL 4980 4954 5090 -2,35% 4974 4980 3 872 779 222 HUF 2026-11-05 15:47:24
MTELEKOM 2878 2870 2938 -1,44% 2870 2878 874 089 642 HUF 2026-11-05 15:47:37
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG