7p

Meglepetést okozott a piacokon, hogy Joe Biden és pártja nagy valószínűséggel megnyeri mindkét szenátusi helyet Georgia államban, így a megválasztott elnök könnyebben véghez viheti terveit. A fontosabb tőzsdeindexek szépen emelkednek, a technológiai részvények azonban várhatóan nagy zuhanással fognak ma nyitni, és Európában is esnek. Remek formában van ma a forint.

Nagyon valószínű, hogy a tegnapi, Georgia államban rendezett második választási fordulóban mindkét szenátusi helyett a demokraták viszik majd el, ami új helyzetet teremt az amerikai politikában. Ez pedig nem igazán jó a részvénypiacoknak, mert így Joe Biden minden tervezett reformját könnyűszerrel végre tudja majd hajtani, ideértve az adóemelést és a nagy internetes óriások megregulázását.

Ennek fényében érthető, hogy a hagyományos ágazatok, ipari részvények ma emelkednek, miközben a technológiai cégek részvényei zuhannak. Az amerikai Nasdaq 100 technológiai index határidős értéke 1,7 százalékos mínuszban van, de az S&P 500 határidő csak 0,3 százalékkal csökken, a Dow Jones pedig emelkedik kissé.

Európában a Stoxx 600 index 0,6 százalékkal megy fel, a francia CAC 40 és a német DAX 0,7 százalékkal emelkedik. Viszont a TecDAX német technológiai mutató 0,6 százalékkal esik.

Szépen megy a Mol, jön a Zwack-osztalék

Itthon a BUX index 0,9 százalékos pluszban van, a Mol 2,2, az OTP 0,5, a Telekom 0,4 százalékkal drágult. A Richter éppen stagnál, a Masterplast újabb hat százalékkal száguld. Közzétette közgyűlési élőterjesztéseit és osztalékfizetési rendjét a Zwack Unicum, egy részvényre 300 forintot fizetnek január 27-től.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A forint tovább erősödik, újabb két forinttal olcsóbb az euró, 357,30. Folytatódott a dollár gyengülése, és tovább drágul az arany, az ezüst, a réz, az olaj. Újabb csúcsot állított be a Bitcoin az éjszaka 36 361 dolláron, jelenleg 34 240.

Lásd még: Hűtheti a pezsgőt Biden – demokratapárti győzelmek lehetnek Georgiában

Remek formában a forint

Bombaformában a forint az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

Meghatározó támasz alá került az euró-forint árfolyama, amely a 359-360-as sávban húzódott. Egyelőre még nem szignifikáns a mozgás, de nagy valószínűséggel a zóna alatt zárunk ma. Ez esetben folytatódhat a csökkenő mozgás, a következő támaszok 356,36-nál, majd 354,81-nél húzódnak. Az utóbbi a 200 napos mozgóátlag, ez alatt utoljára 2019 második negyedévében mozgott a jegyzés tartósan – írja a brókercég.

A sok százmilliárd dolláros meglepi

Hatalmas meglepetés, hogy a jelenlegi állás szerint a demokraták végül valószínűleg mindkét szenátori helyet elhozzák, és valójában demokrata többség lesz a szenátusban is – írta az Erste Befektetési Zrt. kommentárja.

A korábban várt koalíciós kormány helyett így egyszínű, demokrata kabinet alakulhat. Az új felállás hozhat akár egy további költségvetési stimulust is, hiszen a demokraták mintegy 1400 milliárd dollárral nagyobb csomagot szerettek volna eredetileg. Ugyanakkor a társasági adó 21 százalékról 28 százalékra nőhet, és a tőkenyereség-adó és a magasabb jövedelműek adója is emelkedhet, ami negatív a részvénypiacok szempontjából. A technológiai részvények így is, úgy is retteghetnek a várható reguláktól, vagy esetleges feldarabolástól.

(Pixabay.com)
(Pixabay.com)

Egy százalék felett az amerikai kötvényhozam

Az Egyesült Államok tízéves államkötvényeinek hozama több mint kilenc hónap óta először érte el az évi egy százalékot, 0,06 százalékponttal 1,02 százalékra emelkedett az ázsiai kereskedésben szerdán.

A befektetők számítása szerint ugyanis a demokraták elfoglalhatják a szenátust is. Javítva ezzel Joe Biden kilátásait, hogy terveit átvigye a törvényhozó testületeken. A demokrata Raphael Warnock valószínűleg megnyerte a két, Georgia államban még szabad szenátusi hely egyikét. Ha mindkét helyet megszerzi a párt, akkor 50 helyet kapnának a 100-ból. Így az alelnök szavazata döntene, aki szintén demokrata. Tehát így mindhárom fontos hatalmi pozíciót megszereznék, az elnökséget a Fehér Házban, a képviselőházat és a szenátust – írta a Financial Times.

A demokraták elsöprő győzelme ugyanis piaci vélemények szerint sokkal nagyobb gazdaságélénkítő csomagokat, költségvetési hiányt és magasabb növekedést, inflációt jelenthet.

Ezért száguldott este az olaj

Tegnap este jelentős, öt százalék körüli emelkedést mutatott az olaj az OPEC-tárgyalások nyomán.

Szaúd-Arábia bejelentette, hogy önkéntesen további napi egymillió hordóval visszavágja a termelését februárban és márciusban. A többi OPEC+ állam pedig eközben nem növeli a kitermelését. Az API jelentése szerint egyébként a múlt héten 1,7 millió hordóval csökkentek az amerikai olajkészletek, ami szintén pozitívum. A Brent és a WTI is 11 hónapos csúcsára emelkedett – írta a KBC Equitas.

Trump újra belerúgott a kínaiakba

Az Alipay már hónapok óta Washington célkeresztjében van, de a Fehér Ház most tüzel a SeekingAlpha szerint.

Trump elnök aláírta a rendeletet nyolc kínai fizetési alkalmazás 45 napon belül történő betiltásáról. Bár addigra már nem lesz hivatalában, ez a lépés megerősíti a kemény vonalat Kínával szemben, amely kereskedelmi háborút hozott, és ahol nemzetbiztonsági érveket használtak fel Kína legnagyobb technológiai vállalatai ellen. Ez ütést jelent az Ant Group társalapítójának, Jack Ma-nak is. Akit azóta sem láttak a nyilvánosság előtt, hogy a kínai szabályozók leállították az Ant 35 milliárd dolláros IPO-ját, és monopóliumellenes vizsgálatot indítottak.

Ismét felragyog az urán?

Erősen meglódultak tegnap az uránbányák, a piac egyik nagy szereplője, a Cameco részvénye például kilenc százalékkal ment fel tegnap. Az URA jelzésű ETF pedig hat százalékkal emelkedett. A fellendülés kiváltó oka nem ismert, lehet, hogy az általános árupiaci optimizmus ragadt át.

A szektor részvényeinek azonban már volt egy ugrása decemberben is, amikor az amerikai védelmi költségvetésről szóló törvényt elfogadták. Ez stratégiai szerepet szán az uránnak, és tartalékok képzését határozza el.

 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG