A 76 pont feletti nyitás 0,41 százalékos erősödést jelent a pénteki záráshoz képest.
Eltérőek az elemzői várakozások
Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nyitás után csak a nap második felében lehet elmozdulás. A kereskedést inkább a kivárás jellemzi majd, nagy mozgásra nem lehet számítani, a hét második fele lesz hangsúlyosabb - mondta.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája elmondta, hogy a nemzetközi piacok hétfőn emelkedtek, így a hazai tőzsde is erősödhet. Ennek leginkább az OTP-nél lehet majd hatása, megerősítheti a múlt héten látott kitörést - közölte.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,13 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 18 779,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt. A vezető részvények vegyesen zárták az utolsó kereskedési napot.
Friss árfolyamok >>
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




