2p
2,5 százalékra emelkedett az amerikai 10 éves állampapír hozam, míg a hazai 2 százalék alatt van. Az európai tőzsdék ma is emelkednek, kisebb mértékben a BUX is, csúcson az OTP. Gyengül a lengyel zloty és kismértékben a forint is, a magasban az olajár.

Amerikában már elvárnak 2,5 százalékos éves hozamot 10 évre, míg nálunk egyre kevesebbel is megelégszenek a befektetők, immár 2 százalék sem kell nekik. Ez a 10 éves államkötvények hozamára igaz, a rövidebb távú hozamok máshogy alakulnak, de az amerikai alapkamat is magasabb már a miénknél: 1,5 százalék, míg a hazai 0,9 százalék.

Érdekes helyzet, de leginkább abból adódik, hogy az eurózóna hozamai szélsőségesen alacsonyak, az amerikai pedig épp normalizálódik, és mi ezer szállal kötődünk az eurózónához. Nálunk azért annyi eltérés van, hogy a lakosság számára van könnyebbség: lehet kapni egy évre két százalékot, de ez az intézményekre már nem érvényes.

A részvénypiacok idén eddig szakadatlanul emelkednek, Amerika igen túlvett, az európi piacok szelídebben kapaszkodnak felfelé: az általunk leginkább követett DAX ma 0,25 százalékot emelkedik 13 400 pontig, a párizsi CAC-40 index 0,4 százalékkal 5510 pontig.

A BUX 0,2 százalékkal van feljebb 40 185 ponton, kevesebb, mint egy százalékra mindenkori legmagasabb értékétől. Az OTP 11 ezer forinton forog, ezzel elérte 2007-es, a válság előtti legmagasabb értékét. Szépen felszaladt a Telekom: egy százalékkal van feljebb 473 forinton, míg pár napja 460 alatt is volt.

Euró/lengyel zloty

A devizák közül a lengyel zloty gyengült kissé: a pár nappal ezelőtti 4,14 helyett most 4,17-et kell adni belőle az euróért. A tegnap reggeli 308-as szinthez képest a forint is gyengült: 309,30 az euróhoz képest.

Az olaj ára ismét a múlt héten elért csúcsok körül van, a WTI 61,90 dolláron, a Brent 67,80-on.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG