Kandallógyár és tehenészet: mi lesz most a Phylaxiából? Interjú

– A Phylaxia neve a nagy tőkeemelés után Opimus Groupra változik, „opimus” a szótár szerint latinul azt jelenti termékeny, gazdag. Miért pont ez lett a neve?

P. Z.: Manapság a világban nevet választani nem olyan könnyű, olyat pedig, amely lefedi, vagy részben lefedi a cég filozófiáját, különösen nehéz. A Google és más keresők segítenek kiszűrni, mi az, ami foglalt, mely cég mivel foglalkozik. Profi csapattal dolgoztunk, aztán ez lett a javaslat. Több oka volt, az egyik, hogy az interneten ehhez a névhez a .com is, az .eu is, a .hu végződés is megvehető vagy elérhető. Másrészt a név maga jelzi azt az előremutató tevékenységet, ami az elmúlt néhány évében nem feltétlenül jellemezte a Phylaxia Holding 1912-t.

– Adódik is a kérdés, hogy mi lesz ott a tevékenység, hiszen ahogy néztem a cégeket, van közöttük kályhagyártás, építőipar, rádióadó, tehenészet, ezek hogy kapcsolódnak össze, hogyan tudják egymást erősíteni, segíteni?

P. Z.: Az első rész, ami meggyőzött bennünket arról, hogy a Phylaxia felé kell mennünk, az az, hogy Hudek Csaba vezérigazgatónak, akit a pénzpiacról régóta ismerek, az volt a feladata, hogy a Phylaxiát karcsúsítsa. Jobban mondva azokat az elemeket, amelyek eddig a portfólióját képezték a Phylaxiának, próbálja meg konszolidálni. Így négy elem maradt benne, egy győri építőipari cég, az Euro Generál, a Gazdasági Rádió, egy Révai utcai irodaház és egy volt Béres-gyártelep Eger mellett, amely egy megfelelő infrastruktúrával ellátott iparterület.

Azt gondoltuk, azzal, hogy hétmilliárd forint feletti összegről 2,2 milliárd közelébe csökkentették a Phylaxia tőkéjét, tisztába tették a céget, ez egyfajta bizalmat ébresztett. Másrészt én személyesen is és az összes befektetőtársam a diverzifikált portfólió hívei vagyunk, hiszen a gazdaság hullámzó módon működik. Lehet, hogy egy mezőgazdasági vállalkozásnak éppen jól megy a szekere, jók az árak, ugyanakkor azonban egy másik területnek, például egy szállodának vagy egy kályha-és kandallógyártással foglalkozó társaságnak nem annyira.

Amikor megnéztük ezeket a hullámokat, akkor azt láttuk, hogy ezek nagyjából kiegyenlítődnek, ha egy portfóliónak lehetnek az elemei és megfelelő menedzserek kezében vannak. Ami csökkenti a veszélyeket és kiegyensúlyozott, átlátható növekedést tud produkálni. Egyes leányvállalatok, ha nem is mindegyik, egyébként külön-külön is tőzsdeképesek lehetnének, de egy olyan nagyobb vállalatot akartunk létrehozni, amely elég nagy ahhoz, hogy nemzetközi megmérettetésnek is megfeleljen.

– Eddig ezek az apportált cégek kinek a tulajdonában voltak?

P. Z.: A menedzsment is mindenhol tulajdonrésszel bírt, de főként különböző befektető-társaságok voltak azok, amelyek ezeket a cégeket birtokolták. Elég vegyes a kép, például a mezőgazdasági társaságoknál, ahol nem száz százalékban apportálták a meghatározó részesedést, ott még mindig vannak olyan kisrészvényesek, akik nem akarták részesedésüket Phylaxia-részvényekre cserélni. Ezért van olyan cég, ahol száz százalék vagy 1-2 tized híján száz százalék került az Opimus Group-ba, másutt, a mezőgazdasági portfóliónál csak 80-90.

– Lesz egy nagy fő tulajdonos, vagy több fő tulajdonos, de szálak egy kézben futnak majd össze?

P. Z.: A szálak, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor egy viszonylag jól körülhatárolható tulajdonosi körnél csoportosulnak, ugyanakkor nyilván mindenki megőrzi az identitását. Attól, hogy egy portfólió-társaság elemei lettek ezek a cégek, attól még önálló menedzsmenttel, önálló cégként fogják élni az életüket. De nem titok, a sajtóban is sok helyütt megjelent, hogy én személy szerint komoly szerepet játszom. Én építtettem például a szállodát, vagy vásároltam meg az iparvállalatot annak idején.---- Lesz-e nyilvános ajánlat? ----

- Mégis, ki lesz az Opimus legnagyobb tulajdonosa?

P. Z.: A legnagyobb a CZ-Fém Kft. lesz, amely a kályhagyártó Wamsler SE részvényeinek volt a birtokosa, mert a Wamsler képviseli a legnagyobb értéket jelen pillanatban ebben a holdingtársaságban. (A 7,898 milliárdos felemelt alaptőkéből mintegy 2,854 milliárd forint, azaz 36,1 százalék – a szerk.)

– Várható-e nyilvános vételi ajánlat a kisebbségi részvényesek felé?

P. Z.: Ez egy jogi kérdés, a jogászok vizsgálják. Ha ők azt látják, hogy valamelyik apportáló társaságnak ezt meg kell tennie, azt gondolom, az a helyes eljárás, hogy az a cég, amelynek ajánlatot kell tenni, megpróbál a részvények nagyobb részét birtokló tulajdonosokkal konzorciumot alkotni. Amennyiben nem lesz ilyen törvényi kötelezettség, én akkor is azt tartanám tisztességesnek, ha lenne egy ilyen ajánlat. Mivel a cégbíróság még nem jegyezte be az alaptőke-emelést, ezért biztosat nem tudunk, egyelőre ne szaladjunk előre.

– A régi tulajdonosok most csak passzív szemlélők? Megszavazták a tulajdonosi átrendeződést a közgyűlésen, kiengedték a kezükből a társaság irányítását?

P. Z.: Ezt két részre bontanám. Egyrészt a mostani apportokkal párhuzamosan volt egy 240 millió forintos készpénzes alaptőke-emelés is, amely zárt körben kizárólag a regisztrált kisrészvényesek számára volt felajánlva, ugyanazon a 30 forintos részvényenkénti áron, mint ahogy az apport történt. Ezt 12-13 százalékkal túljegyezték. Így úgy gondolom, a kisrészvényesek részéről is megvan az érdeklődés a cég további életével kapcsolatban.

Nem cél, hogy ez a tulajdonosi kör a korábbi gyakorlathoz hasonlóan járjon el, hogy beapportálok valamit, és ha egy picivel drágábban el lehet adni a részvényt, akkor eladom. Jelenleg egyébként az Opimus piaca nem is olyan, hogy ilyen mennyiségben részvényt lehetne eladni, ez fizikailag is lehetetlen. Van egy fizikai korlátja, de egy akaratbeli korlátja is, amennyire én ezt látom. Nem lesz a nagytulajdonosok részéről részvényeladás a tőzsdén.

– Olvasgattam egy kisbefektetői fórumot, ott rengetegszer elhangzott, hogy már annyiszor megígérték mindezt. Hogy fel fogják futtatni a céget, hogy nem fogják a nagytulajdonosok a papírjaikat eladni, hogy ez már egy teljesen új cég és már minden másképp lesz. Azután eddig midig ugyanaz történt.

P. Z.: Azt gondolom, hogy az apportált társaságoknak a minőségét kell megnézni. Azok a társaságok, amelyek most bekerültek az Opimus Group alá, azok működő, termelő, a saját piacukon viszonylag jelentős pozíciót elfoglaló vállalatok. A szálloda kihasználtsága például több mint 72 százalék éves szinten, ami fontos dolog. A mezőgazdasági cégek közül az egyik a szántóföldi növénytermesztésen kívül napi 25 ezer liter tejet termel.

A másik 40 millió darab tojást termel éves szinten, úgy, hogy az uniós előírásoknak megfelelő termeléshez szükséges beruházásokat már elvégezte. A Wamsler a német kandallópiacnak a 27 százalékát birtokolja jelenleg. Ezek nem kamucégek, nem arra valók, hogy a két forintot érő céget beapportálom tíz forinton, és még ha leesik négy forintra is az ár, még mindig megérte nekem.

Ezeket nem éri meg eladni. Kiszállni mondjuk húsz forinton, ráöntve a piacra a részvényeket, borzalmas veszteség lenne az összes tulajdonosnak, berekülési ár alá kerülnének. Ez nem cél. Sokkal nyíltabb, tisztességesebb kommunikációval, megfelelő menedzsment-működéssel lehet ezt megoldani, amire egyébként a tőzsde kötelez is bennünket.

– Mennyire dolgoznak ezek a tagvállalatok saját forrásból vagy hitelekkel?

P. Z.: Ezek a társaságok hitelekkel dolgoznak, azok a jelentős beruházások azokban, amelyek az életüket előre vihették, igen jelentős részben megvalósultak, több százmillió forintos beruházásokkal. A meglévő hitelekkel dolgoznak, de plusz hiteligényük nincsen. A Wamsler például korábban egy 25 millió eurós hitellel dolgozott, ez most 12 millió euró. Ebből is kétmillió olyan forgóeszköz-hitel, amely a szezonális termelés ingadozásait küszöböli ki.

– Kik voltak eddig a fő tulajdonosok a Phylaxiában, akik megszavazták, hogy az új tulajdonosok beléphessenek?

P. Z.: Ez a régi idők mozija, a Phylaxiában körülbelül 4-5 évvel ezelőtt, még a korábbi vezetés idején a közgyűlés a Tóth Péter vezette igazgatóságnak lehetővé tette, hogy legfeljebb húszmilliárd forint értékű apportot szervezzen a társaság alá. Most nem kellett ezt újra megszavazni, még a régi határozat alapján lehetett végrehajtani.---- Mekkora leszel, ha nagy leszel? ----

– Nagyon szórt volt a tulajdonosi szerkezet ezek szerint? Nem merült fel egy nagyobb régi tulajdonos neve sem, mintha teljesen a menedzsment irányította volna a céget.

P. Z.: Így van, leginkább a Rábához tudnám hasonlítani, mielőtt többségi állami tulajdonba került volna. Bár korábban is apportáltak cégeket a társaságba, azok nagyobb tulajdonosai igen hamar ki is szálltak, ami rendkívül szórt tulajdonosi struktúrát eredményezett. Lényegében az igazgatótanács irányított. Nem találkoztam olyannal, aki azt mondta volna, hogy van tízmillió részvénye.

– Elő szokott fordulni, mint például Mark Zuckerbergnél és a Facebooknál is, hogy valaki eladási moratóriumot vállal a részvényeire. Nem lenne célszerű egy ilyet tető alá hozni a fontosabb részvényesek körében?

P. Z.: De igen. Mi azt gondoljuk, hogy ha kell ajánlatot tenni a törvény értelmében, akkor ez magában hordozza azt is, hogy az ajánlattevők két évig nem adhatják el a részvényeiket. Úgy emlékszem, ha az egyharmadot átlépi valaki, akkor kötelező ajánlatot tennie. Ha ilyen lesz, akkor ehhez én személyesen biztosan fogok csatlakozni és azt fogom mondani, hogy én, Pintér Zoltán és a nevemhez köthető cégek nem fogják eladni a részvényeiket. Nemhogy két évig, de akár hosszabb ideig sem.

– Ha most készítenénk egy hozzávetőleges konszolidált mérleget a cégcsoportról, akkor körülbelül mekkora árbevétel, saját tőke, adósságállomány és adózott eredmény jönne ki a tavalyi évre?

P. Z.: Az árbevétel megközelíti, talán kicsit meg is haladja a 15 milliárdot, a terv a 20 milliárd forint elérése a mostani portfólióval. Nagyjából a saját tőkének a fele körül lehet a hitelállomány, a saját tőke pedig körülbelül nyolcmilliárdra ment fel az apporttal és a készpénzes tőkeemeléssel. Ám az apportértékeket a BDO által készített vagyonértékelés alatt állapítottuk meg, így valójában valamivel magasabb lehet a saját tőke. Az adózott eredmény 1-2 milliárd forint között lehet csoportszinten.

– Vannak cégek, amelyek jobban érzik magukat külföldi székhellyel, vagy külföldi tőzsdén, mint például a Fotex. Jobban megtalálják ott a külföldi befektetők, annak a veszélye is kisebb, hogy egy különadót vetnek ki valamely üzletágra...

P. Z.: Tudomásom szerint a társaság ezen még nem gondolkodott, úgy gondolom, hogy első körben a magyar piacon kell bizonyítania. Itt kell egy megfelelő tőzsdei kapitalizációt elérnie, a meglévő tagvállalatok konszolidált tőkéjével. Majd később elképzelhető egy külföldi megjelenés például a frankfurti tőzsdén, hogy ez székhelyváltással járna-e, arról még nem hallottam, de nem hiszem, hogy különösebben cél lenne.

Törvényalkotási dömpingen vagyunk túl Magyarországon, nem hiszem, hogy ezeknek a társaságoknak az életét a jövőben különösebben befolyásolnák  jogszabályi változások. Kivéve talán a mezőgazdasági portfóliót, ahol az EU-előírásokhoz alkalmazkodunk.

– Ha frankfurti tőzsde, nem lett volna egyszerűbb a németek által úgyis ismert kandallógyártó Wamsler nevét felvenni? Talán jobban felfigyelnének rá odakint az értékpapírpiacon.

P. Z.: Ez igaz, ugyanakkor mivel más társaságok is bekerültek az Opimus Group alá, ez képzavart eredményezhetett volna. Például, egy kandallógyár tehenészetet birtokol? Hogy van ez?

– A Phylaxiának jelenleg nagyon rossz a híre a magyar befektetők körében, amit meg lehet érteni, hiszen nagyon sokan nagyon sokat veszítettek rajta. Nem lett volna célszerűbb egy teljesen új holdingot alapítani, vagy egy olyan cégbe apportálni ezeket a vállalkozásokat, amelynek nincs ilyen rossz híre?

P. Z.: Nem minősíteném az előző menedzsmentet, az az ő dolguk, az egy lezárt korszak, amihez nekünk semmi közünk nincs. Azt, hogy egy új korszak kezdődik a Phylaxia életében, azt be kell tudni bizonyítani. Nem hiszem azt, hogy a fejekben egyik pillanatról a másikra a kellemetlen emlékeket át lehet alakítani, de azt gondolom, hogy egy egy-két éves normális, tiszta, átlátható gazdálkodással rá fognak a befektetők is jönni arra, hogy más szelek fújnak.

– Ehhez az is szükséges lenne, hogy az árfolyam, bár most emelkedik, ne nagyon essen tovább. Gondoltak arra, hogy árfolyam-karbantartást végezzenek, saját részvényeket vásároljanak?

P. Z.: Nem hiszem, hogy a jelenlegi tulajdonosi körnek vagy a társaságnak feladata lenne, hogy árfolyamot tartson karban, az nekem mindig egy kicsit olyan műdolog. Nyilvánvalóan mondjuk az OTP 2000 forinton vásárolná a saját részvényeit, és biztos vagyok benne, hogy ha egy bizonyos árszint alá esne az Opimus, akkor beállnának a vételi oldalra akár a mostani tulajdonosok, akár a cég maga is. De nagyon bízom abban, hogy erre nem lesz szükség, a cég értékét ítélje meg a piac.

– Friss tőke bevonása terjeszkedéshez, hitelkiváltáshoz új részvények kibocsátásával?

P. Z.: Amikor elért a vállalat egy megfelelő tőzsdei kapitalizációt, amikor bizonyított 1-2 év elteltével, akkor ez lehet egy cél. Csinálhat IPO-t, amikor már a befektetési alapok érdeklődését is felkeltette, például hogy hitelkonszolidációt hajtson végre, de ez kamatkörnyezet, gazdasági környezet kérdése is, hogy ezt mennyire érdemes megcsinálni.

– A Buda-Cash Brókerház fogja az ügyfeleinek ajánlani ezt a részvényt?

P. Z.: Igen, azt gondolom, hogy jó szívvel. Nincs ebben semmilyen hátsó szándék, nyilván az ember a saját ügyfeleit szereti megtartani, szeret nekik olyan befektetést ajánlani, amivel nem járnak rosszul. Szerintem már középhosszú távon az fog látszani, hogy ennek a részvénynek a megvásárlása nem egy rossz befektetés.---- De mi lesz a brókerekkel? ----

– Mit mutat a Buda-Cash Brókerház tavalyi mérlege?

P. Z.: A tavalyi évünk messze nem sikerült olyan jól, mint a tavalyelőtti év, a 2011-es ugyanis egy kiugróan szép év volt. De így is százmilliós nagyságrendű volt a 2012-es nyereség, de azt látni kell, hogy tavaly nagyon rossz volt a tőzsdei környezet, nem kedvezett a brókercégeknek. Látható módon ebben a gazdasági környezetben az emberek nem azzal voltak elfoglalva az elmúlt időszakban, hogy tudnának a tőzsdén nyereségre szert tenni, hanem azzal, hogy tudják a hiteleiket törleszteni, a háztartásukat, a családjukat fenntartani lehetőleg a korábbi szinten. De úgy gondolom, hogy ez szépen lassan meg fog fordulni, és újra lesz majd befektetői kedv.

– Szakértők szerint az alacsony bevételek, a rossz piac miatt a brókercégek jelentős része eltűnhet a következő pár évben.

P. Z.: Vannak banki brókercégek és vannak a magánhátterű brókercégek. A bankok nagy része saját értékpapír-osztályt hozott létre és oda helyezte ezt az üzletágat, talán az egy Erste kivételével, ahol önálló cégben maradt. A bankok inkább ellenérdekeltek, mert míg az egyik részlegük betétet gyűjt, a másik megpróbál olyan hozamlehetőséget felvillantani az ügyfélnek, amely a betétek felett hoz.

Ami a magánbrókercégeket illeti, hát, túlságosan sokan már nem maradtunk. De amelyik brókercég, mint a Buda-Cash is a retail-re (a magánügyfelekre – a szerk.) építette a bázisát, az mindig kedvező helyzetben van. Ha el is megy 30 ügyfél vagy befejezi a tőzsdei pályafutását, jön azért helyette másik 30-40. Aki viszont nagybefektetőkre alapozta a tevékenységét, annak nehéz dolga van, mert egy nagybefektető, komolyabb vagyonkezelő távozása jelentős bevételkiesést okoz.

Egy retail-cég talán kevesebbet keres, mint a nagybefektetőkre alapozó vállalkozás, de stabilabb a piaca. Röviden összefoglalva: a Buda-Cash megmarad.

– Melyik volt élete legjobb és legrosszabb üzlete?

P. Z.: A legrosszabb üzletem egy kínai pálinkagyár volt, egy Peking melletti iparterületen építettünk német technológiával egy üzemet. Harminc százalékban egy kínai befektető volt a tulajdonos, de már az első évben húszezer liter pálinkát lopott el. És akkor mi gyakorlatilag elmenekültünk Kínából. Pedig jó üzlet lett volna, rendkívül olcsó volt a gyümölcs Szecsuán tartományban, az itteninek durván a tizede.

Két nagyobb üzlet volt, amelyeken sok pénzt kerestünk. Az egyik az Egyesült Vegyiművek megvásárlása és később az értékesítése. A másik a Dunacenter Therm, a paksi atomerőmű egyik legnagyobb beszállítójának megvétele és értékesítése. De a vevő sem járt rosszul egyik esetben sem.

– A nagyvilágban általában mi lehet majd a jövő befektetése?

P. Z.: A mezőgazdaság például mindenképpen. A minőségre való törekvés nagyon sokat jelent. Azután míg a francia paraszt például egy egységnyi termék előállítására egy eurónyi támogatást kap, addig a magyar csak 60 centet. De úgy gondolom, ezek a dolgok ki fognak egyenlítődni egy idő után. Néhány évvel ezelőtt csak 700-800 ezer forintért lehetett megvenni egy hektár jó termőföldet Békés megyében, manapság már csak kétmillió körül. Még nem értük el az európai uniós átlagot, de közelítünk hozzá.

– A belvíz, árvíz nagy károkat okoz az idén?

P. Z.: Igen, a zöldborsót például nem tudtuk elvetni, térdig állt a víz. De hát a mezőgazdaság mindig is időjárás-függő marad.