2p
Azt hihetnénk, ha valamitől, akkor az atomháború rémétől pánik tör ki a tőkepiacokon - hogy lehet, hogy ez mégsem következett be?
Kim Dzsongun tábornokai körében a Hvaszong-14 kilövésekor az észak-koreai hírügynökség fotóján.

Egyre nagyobb a feszültség az Egyesült Államok és Észak-Korea között: két atomhatalom feszül egymásnak, mindkettő kölcsönösen nukleáris csapással fenyegeti egymást. A legfrissebb fejleményekről itt írtunk.

Azt hihetnénk, ha valamitől, akkor az atomháború rémétől pánik tör ki a tőkepiacokon - hogy lehet, hogy ez mégsem következett be?

A Bloomberg által megkérdezett piaci szakértők meglehetősen egyszerű választ adtak: nem lehet beárazni egy "kihalási eseményt". (Ez az élővilágban a Wikipedia szerint nagyszámú faj rövid idő alatt bekövetkező kihalását jelenti, a leghíresebb kihalási esemény a dinoszauruszok eltűnése volt mintegy 65 millió évvel ezelőtt.)

Márpedig egy atomtámadás valami ilyesmihez vezetne, a koreai félsziget nagy részén legalábbis biztosan - véli Timothy Ash, a Bluebay Asset Management szakértője (az ő neve egyébként ismerősen csenghet: korábban több intézménynél is a feltörekvő piacokat elemezte, többek közt a Nomuránál, a Standard Banknál vagy a Royal Bank of Scotlandnél, így gyakran olvashattunk tőle Magyarországra vonatkozó "londoni elemzéseket" is).

Mark Mobius, a Templeton befektetési guruja - ahogy a Bloomberg hívja, a feltörekvő piaci befektetések apostola - is hasonló következtetésre jutott. Még májusban úgy fogalmazott a nukleáris konfliktusról: úgyse tehetünk ellene semmit - ha valami ilyesmi kitör, egyébként is vége mindannyiunknak.

Talán ennek köszönhető, hogy idén a vezető dél-koreai részvényindex, a Kospi legrosszabb napjáért július 28-án kizárólag a tech-részvényektől történő globális elfordulás a felelős, a zuhanásnak semmi köze nem volt a geopolitikai eseményekhez.

Bármit is mond a fősodratú média, a világgazdasági válság által gerjesztett feszültség a mai napig benne van a rendszerben, csak átalakult geopolitikai, biztonságpolitikai feszültséggé - véli külpolitikai szakértőnk. Nem véletlen, hogy hivatalos ENSZ-háttéranyagok foglalkoznak a nukleáris konfliktusok növekvő esélyével. Ki lő majd először? Túlélhetjük? Vajon Észak-Koreától tényleg kell félnünk? Válaszok itt >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG