2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,44 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 55 055,60 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-bek elmondta, hogy a befektetők az izraeli háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek. A vezető részvények között a legjobban a Mol erősödött, miután a kőolaj jegyzése emelkedett, ami segítette a részvényt.

Hozzátette, hogy a Telekom is szépen teljesített, míg a Richter és az OTP enyhe csökkenéssel zárt, a forgalom alacsony volt.

Ma leginkább a Mol-részvények erősödtek. Fotó: Depositphotos
Ma leginkább a Mol-részvények erősödtek. Fotó: Depositphotos

A Mol 30 forinttal, 1,09 százalékkal 2774 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,38 százalékkal 13 130 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,06 százalékkal 574 forintra nőtt, forgalma 375,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8635 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4784,40 ponton zárt hétfőn, ez 88,69 pontos, 1,82 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40800 40250 41200 +1,62% 40790 40850 4 175 285 470 HUF 2026-06-11 14:31:08
MOL 3908 3904 3990 +2,84% 3908 3914 1 765 694 898 HUF 2026-06-11 14:33:21
MTELEKOM 2690 2672 2702 -0,66% 2686 2692 475 203 498 HUF 2026-06-11 14:33:23
RICHTER 11670 11650 11850 -1,27% 11650 11670 361 094 830 HUF 2026-06-11 14:32:09
OPUS 369 357 400 -7,29% 364 369 42 663 933 HUF 2026-06-11 14:33:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG