2p
Rontotta az idei évi árbevételre vonatkozó becslését a Richter Gedeon gyógyszergyár, Oroszországban, Ukrajnában és Lengyelországban számítanak nagy forgalomvisszaesésre.

Így teljesített a gyógyszercég

A Richter csütörtökön közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentése szerint a gyógyszergyár 2014 első hat hónapjában 174,9 milliárd forint árbevétel mellett 23,16 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 1,7 százalékkal, a nyereség 18,9 százalékkal marad el a tavalyi első fél év számaitól. Az első fél év üzemi eredménye 36,4 százalékkal 19,05 milliárd forintra csökkent.

Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója euróban számolva 6-7 százalékra becsülte az éves árbevétel csökkenését az első féléves eredményeket ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján, míg negyedévvel korábban 6 százalékos visszaesést jelzett előre.

Mennyire tett be az orosz-ukrán konfliktus?

Az Oroszország elleni szankciókról úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nincs olyan lépés, ami direkt negatív hatással lenne a vállalat gazdálkodására. A vezérigazgató a fő problémát a gazdasági visszaesésből következő csökkenő vásárlóerőben látja mind Oroszországban, mind Ukrajnában.

Hozzátette, hogy a Richter oroszországi termelő cégének várhatóan jelentős szerepe lesz a vállalat ottani tevékenységében, ezért növelik a termelési és raktárkapacitását.

Az oroszországi piacon rubelben 5-10 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a Richter az idén, míg az első negyedévben 5 százalékos csökkenést várt. Ukrajnában továbbra is 35 százalékos, dollárban számított árbevétel-csökkenést jelzett előre. Lengyelországban a korábban vártnál nagyobb ütemű, 10-15 százalékos lehet a csökkenés az idén.

Nem látják a végét

Bogsch Erik elmondta, hogy az ukrán válság kihatásai jelentősek a Richter eredményeire, ez tükröződik a vállalat első féléves számaiban, és az éves eredményekre is ennek lesz hatása. Hozzátette: egyelőre nem lehet látni, hogy mikorra fog a helyzet normalizálódni. 

Az Európai Unión belül a nyugat-európai országokban 10-15 százalékos növekedést vár a Richter, míg az unióhoz később csatlakozott országokban várhatóan stagnálni fog a forgalom az idén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG