2p
A forint folytatta az előző nap megkezdett erősödését, a délutáni euróárfolyam 325,40 volt, ami majdnem két forinttal alacsonyabb a keddinél. A napi minimum pedig 324,90, tehát 325 alá is benézett az árfolyam.

Bár még így is gyengébb a forint, mint amilyen az utóbbi években szokott lenni. Így sokan találgatják az okokat, a hogyan továbbot, erről utoljára itt írtunk.

Ma zárva vannak az amerikai piacok, mert az amerikai Függetlenség Napja van, sőt tegnap is rövidített nyitva tartás volt. A rossz japám és kínai tőzsdenap után Európában így némileg iránytalan volt a kereskedés, a német DAX negyed százalékkal esett, a francia párja 0,1 százalékkal emelkedett.

A BUX index 1,1 százalékkal ment fel, elérte a 36 600 pontot. A lengyel WIG 20 index is majdnem ugyanezt tudta hozni, a csehek stagnáltak, Bukarest esett. Az OTP másfél, a Mol egy százalékkal ment fel, eléggé csekély forgalom mellett.

További árfolyamok itt láthatók

Erdogan a török gazdaságot a falnak vezeti – írták német hírportálok. Az infláció ugyanis 15 százalékra ugrott. A líra gyengült, de később stabilizálódott.

“A forintban komolyabb erősödés indult, amit valószínűleg a nagyobb piaci szereplők pozíció zárásai indukáltak. S mivel a régiós devizák nem, vagy csak kisebb mértékben követték a mozgást, nagy valószínűséggel az a félelem indíthatta be, hogy az MNB végül mégiscsak elszánhatja magát valamiféle lépésre” – írta az Erste Befektetési Zrt. Reggeli kommentárja.

Az EUR/HUF relatíve túlvett volt amúgy is, így legalább a 20 napos mozgóátlagot megnézheti az árfolyam 324-325 környékén a közeljövőben – tették hozzá. Ez lényegében be is következett ma.

A Random Capital reggeli kommentárja szerint “327 forint alá esett tegnap vissza az euró a forinttal szemben, miután 330 forint felett fogta a tetejét, a Kormány kijelentette, hogy támogatja az MNB forint politikáját”.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG