1p
Akár további jelentős emelkedés is állhat a Richter előtt az Erste Befektetési Zrt elemzői szerint. A gyógyszerrészvény az elmúlt hetekben meglepetésszerűen kitört az addigi sávból és az elemzők szerint a további jó hírek további drágulást hozhatnak. Az elemzés szerint elsősorban a cég két új gyógyszerén múlik, hogy mekkora tér áll a drágulás előtt. Február elején jön a negyedéves gyorsjelentés, sok múlhat a beszámolón.

Az Erste Befektetési Zrt. elemzői emlékeztetnek, hogy idén a nagy részvények közül először a Richter került a 200 napos mozgóátlag fölé. A részvény ára az év elején még a 25900 – 35200 forintos sávban ingadozott, aztán a múlt héten jelentős lendülettel tört ki innen és két napon belül elérte a 36900 forintos ellenállást. Az Erste elemzői szerint akkora lendület van a papírban, hogy ennek az ellenállásnak az áttörésével akár a 40000 forintos szintet is megcélozhatja nemsokára.

Az elemzés elsősorban a folyamatban levő gyógyszer-engedélyezésekhez köti a papír sikerét. A Forest Laboratories január 17-én publikálta negyedéves eredményét. Ugyan sok mindent nem mondott a Cariprazine-ról, de azért azt megtudtuk, hogy a skizofrénia indikációra vonatkozó vizsgálati eredmények még az első negyedévben publikussá válnak. Az Erste elemző úgy tudják, hogy február végén, március elején fogják publikálni a klinikai vizsgálatok harmadik fázisának eredményét.

Ha sikerrel zárulnak, akkor 50%-ra emelkedik annak a valószínűsége, hogy a gyógyszer 2014 elején piacra kerül. Mivel a hasonló gyógyszerek piaca 20 milliárd dollár körüli, ezért az új gyógyszernek a kevés mellékhatás miatt jó esélye van, hogy néhány éven belül akár milliárd dolláros piaci részesedésre tegyen szert. Az új gyógyszer marzsa pedig valószínűleg jelentősen meghaladná a Richter jelenlegi 20% körüli üzemi eredményhányadát. Az Erste elemzése szerint csak ez az egy gyógyszer akár több, mint megduplázhatja a jelenlegi eredményt. Ennek pedig nyilván jelentős kihatása lenne az árfolyamra is.

Nagyon fontos a másik gyógyszer, a méhmióma elleni Esmya sorsa is. Ez az év közepétől kerülhet piacra. Csak az Esmya idén mintegy 15 millió euróval növelheti az árbevételt, 5 millió euróval (1,5 milliárd forinttal) pedig az üzemi eredményt. Az elemzés szerint ennek köszönhető, hogy megállt az eredményvárakozás csökkenése. November óta 5% körüli mértékben növekedtek az idei és 2013-ra vonatkozó eredményvárakozások, és valószínűleg tovább fognak emelkedni. A cég a negyedik negyedéves eredményét várhatóan február második hetében teszi közzé.

Mivel 2010-ben egyszeri tételek rombolták az eredményt, ezért a 2011-es eredményben jobb lehet a nettó profit. Az Erste elemző szerint összességében jó fundamentális történet a Richter, amelynek az eredménye az elkövetkező 3-5 évben több mint duplájára emelkedhet. Az eredménybővülés pedig már idén megkezdődik, s az elkövetkező években gyorsulhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG