1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,80 pontos 0,65 százalékos emelkedéssel 45 228,81 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint viszonylag jól alakult a kereskedés annak ellenére, hogy a nyugati tőzsdéken kedvezőtlen volt a befektetői hangulat. Ennek hatásai BÉT-en kevésbé látszódtak, és Varga Zoltán azt is kedvező folyamatként értékelte az MTI-nek, hogy a forgalom fellendülni látszik, az elmúlt napok alacsony szintje után a csütörtöki zárásra elérte az átlagost.

  • A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2618 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 0,98 százalékkal 10 785 forintra nőtt, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,31 százalékkal 348 forintra emelkedett, forgalma 56,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8400 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21790 21480 21900 +1,25% 0 0 5 987 053 660 HUF 2025-01-07 17:05:30
MOL 2790 2772 2798 -0,07% 0 0 1 102 205 170 HUF 2025-01-07 17:07:23
MTELEKOM 1320 1292 1332 +2,48% 0 0 939 877 800 HUF 2025-01-07 17:07:00
RICHTER 10700 10610 10810 +0,66% 0 0 1 673 196 780 HUF 2025-01-07 17:12:51
OPUS 519 519 525 -0,38% 0 0 94 930 883 HUF 2025-01-07 17:10:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kivérzik a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 07:27
Úgy tűnik, hogy 2025 sem lesz a magyar fizetőeszköz éve. 
Részvény / Deviza / Áru A forint estére megborotválkozott — az euró rá is csodálkozott
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 19:11
A keddi nemzetközi kereskedésben a forint az euróval szemben tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Gyógyszercunami várható Modernától
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 12:55
Bár vannak kihívások, a Moderna megy előre. 
Részvény / Deviza / Áru Mitől ilyen már megint a forint? Mikulás-rali nélkül is lehetünk boldogok
Eidenpenz József | 2025. január 7. 12:42
A részvénypiacok optimisták, az egész éves esélylatolgatásnak fontos eleme lesz azonban a januári teljesítmény. A BUX is emelkedik és ismét 80 ezer pont felett van, több papír is húzza. A forint kissé korrigálja a hétfői elgyengülését. Újra százezer dollár felett a bitcoin, javulóban az európai részvények megítélése.
Részvény / Deviza / Áru Csak néhány nap kellett az első fordulathoz
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 12:12
Dülöngélve halad előre az olajpiac az új év első hetén, a december végi–január eleji áremelkedést azonnal csökkenés követte, miután aludtak egyet-kettőt a befektetők korábbi vételi döntéseikre.
Részvény / Deviza / Áru Mibe kerül most a forint?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 06:39
Nagyon gyengén muzsikál a magyar pénz. 
Részvény / Deviza / Áru Jobb, ha lefekvés előtt nem nézi meg, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 18:59
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP lógott ki a sorból a parketten
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 198,23 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel 79 973,37 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A poklot és a mennyet is megjárta a forint, a BUX ismét egy lélektani határ körül cirkál
Csabai Károly | 2025. január 6. 12:11
A hazai fizetőeszköz gyenge kezdés után nagyot korrigált, az euróval szembeni árfolyama a 416-os szint közeléből a 414-es alá ment, míg a dollárral szembeni visszazuhant a 400-as határig. A felemás globális tőzsdei mozgások közepette a BUX emelkedik. Az arany és az energiafajták (olaj, gáz) ára viszont esik, míg a kriptoeszközök közül a bitcoin és a solana erősödik, az ether gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Betesz egy bulizós zenét, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 08:06
Erősödött kissé a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG