2p
Az angol jegybank a várakozásoknak megfelelően csökkentette a kamatot, a font ezt komolyabb gyengüléssel üdvözölte, a brit részvények viszont szépen drágultak. Nálunk az OTP valósággal megtáltosodott, a forint nagyjából tartotta magát. Felfelé korrigál az olaj.
OTP Banka, Horvátország, Makarska (fotó: Wikimedia Commons)

Az európai tőzsdék viszonylag optimisták voltak már délelőtt is, de ez az angol jegybank kamatcsökkentése és eszközvásárlási programjának bővítése után csak fokozódott. A vezető brit részvényindex 1,6 százalékkal, a német DAX és a francia CAC 0,5-0,6 százalékkal ment fel, a dél-európai tőzsdék is jól teljesítettek. De igazán szépen a magyar BUX 2,0 százalékos emelkedése nézett ki, ami főleg az OTP-nek köszönhető.

A hét eleji két napos nagy zuhanás után két napig felfelé tartottak az európai bankrészvények, ma 1,3 százalékkal emelkedett a Stoxx 600 Banks index. Az OTP az ármozgás irányában igazodott hozzájuk, de a mérték más, ma 4,4 százalékkal 6798 forintra száguldott, egész nap egyre feljebb és feljebb kúszott. De a Richterre sem lehet panasz, 1,7 százalékkal 5919 forintra ment fel, a Mol pedig 0,5 százalékkal 17 155-re.

A Telekom ezúttal egy forinttal esett, valójában hetek óta egy szűk sávban toporog. Ma este tőzsdezárás után megjelent a cég gyorsjelentése, itt olvasható. A Rába tegnap esti gyorsjelentése után minimális mértékben esett. Holnap hajnalban a hírek szerint a Mol jelentése érkezik.

A forint erős maradt, csak fillérekkel változott, 311,20 körül járt az euró a nap nagy részében. Az angol jegybank csökkentette kamatát a várakozásoknak megfelelően, és bővítette eszközvásárlási programját is, ami után mintegy 1,5 százalékkal gyengült az angol font. Ám még mindig magasabban van, mint a Brexit-népszavazás utáni napokban.

Az amerikai tőzsdék rossz hangulatban nyitottak, de aztán javulás jött, csekély mínuszból minimális pluszba mentek át. A Tesla az éjszaka közzétett jelentés után csak minimális mínuszban van, pedig a vesztesége meghaladta a várakozásokat. Átlagon felül emelkedik például a Facebook.

Az olaj kezdetben szerényebben, majd erősebben emelkedett a nap során, este 2,5 százalék körül volt a plusz. Ezzel a WTI 41,80, a 44,10 dollárra emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG