3p
A telítődő telefonpiac és az erősödő kínai konkurencia ingatja meg a befektetői bizalmat a Saxo Bank szakértője szerint.
Vásárlók állnak sorba az Apple termékeit árusító iCentre bolt előtt a budapesti Allee Bevásárlóközpontban 2015. október 9-re virradó éjjel. Fotó: Marjai János

Az értékesítési számok alapján arra lehet következtetni, hogy az iPhone-eladások valószínűleg elértek egy bizonyos telítettségi szintet, azok a vásárlók ugyanis, akik már rendelkeznek iPhone 4 vagy iPhone 5 készülékkel, nem feltétlenül fognak iPhone 6-ra, vagy a hamarosan piacra kerülő iPhone 7-re váltani, ezt mondta a Saxo Bank szakértője, Peter Garnyr a Privátbankár.hu-nak. Az Apple egyébként az elmúlt néhány frissítéssel már nem dobbantott különösen nagyot, így hacsak nem rukkolnak elő valami forradalmian újjal, a képernyőméret változtatása vagy a gyorsabb processzor kevés lehet az új vásárlók becsábításához.

Kína rágja le az almát?

Arról már korábban többször is írtunk, hogy Kínában nem csak az erősödő konkurenciával, hanem a telítődő piaccal is meg kell küzdenie az Apple-nek, ráadásul a piaci pozíciója is romlott az elmúlt negyedévekben az ázsiai térségben. A legfrissebb negyedéves beszámolók alapján az Apple bevételei 33 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest. Ez nem csupán átmeneti állapot, mint ahogy azt Tim Cook láttatni szeretné, hanem egy tartósabb folyamat. Arról nem is beszélve, hogy az Apple termékei erősen túlárazottnak mondhatók a rohamosan fejlődő piacon.

Szolgáltatásokban a jövő?

A harmadik ok, amiért úgy vélem, hogy az Apple veszített a vonzerejéből, az az a tény, hogy a nagy dobást mindenki az előfizetős zeneszolgáltatástól, a Beats-től, illetve az Apple Watch-tól várta, mondta Peter Garnyr. A zonban ha jobban megnézzük ezeket a szegmenseket, akkor látható, hogy a bevételek az elmúlt évhez képest körülbelül 10 százalékkal csökkentek. Mindez azt jelenti, hogy a hosszú távú bevételnövekedési kilátások rendkívül alacsonyak az Apple esetében, és ennek következtében az Apple részvények árfolyama valószínűleg nem fog üstökösként szárnyalni az elkövetkező egy éven belül.

Eddig tartott az őrület?

Egyre több sebből vérzik az amerikai telefongyártó. A telítődő piacok és a kínai versenytársak előretörése lefölözi a vállalat eredményeit, miközben három kontinensen áll bírák és politikusok kereszttüzében. A befektetők egyre bizalmatlanabbak, egyedül a szeptemberben érkező iPhone 7 ad reményre okot – csak győzzük kivárni addig. A cikk folytatását itt olvashatod! >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG